Magyar Tinder-csaló: több mint 10 milliót lopott az áldozataitól Szabolcs

Forrás: Shutterstock -
Tinder-csaló Tinder csalás
H. Szabolcs, a „magyar Tinder-csaló" több mint 10 millió forinttal rövidített meg két nőt párhuzamosan fenntartott kapcsolataik alatt.

Szabolcs, aki Simon Leviev módszereit követte, aki egy gyémántkereskedő fiának adta ki magát, a Tinderen ismerkedett meg áldozataival.

A férfi a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozásának célpontjává vált, miután több millió forintot kért két barátnőjétől azzal az indokkal, hogy örökségi illetéket kell fizetnie. A rendőrség közleménye szerint Szabolcs egyik áldozata sem kapta vissza a pénzét.

Forrás: Shutterstock

A svindler egy internetes társkereső oldalon találkozott áldozataival, ahol sikeres vállalkozóként, több nyelven beszélő üzletemberként mutatkozott be, és mesélt befolyásos politikai kapcsolatairól, valamint Sopronban köztiszteletnek örvendő családjáról. A rendőrség azt is közölte: Szabolcs azt állította, hogy apja után többszáz milliós örökség vár rá, amelyet csak illeték megfizetése után kaphat meg.

A rendőrségi közlemény szerint a férfi azt állította, hogy az anyja is elhunyt, de az egyik hölgy véletlenül találkozott az asszonnyal, így Szabolcs lebukott.

A XV. kerületi nyomozók H. Szabolcsot 2021. december 6-án két rendbeli csalás bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, ám a férfi a terhére rótt bűncselekményeket tagadta, érdemi vallomást pedig nem tett. A rendőrök vádemelést javasolnak – írja a TWN.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.