természetgyógyász düh diéta sikertörténet nyugtalanság energia boksz egészséges életmód Ez Zsír! fogyókúra mozgás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
János 34 éves, ereje teljében van, 50 kilogramm fogyás után bokszolóként tartja formában magát. Fiatalságából, lendületéből és erejéből adódóan agresszivitást is sugározhatna. De nem: János békében él önmagával, környezetével. Nem harcokra törekszik, sokkal inkább arra, hogy segíteni tudjon másokon.

"2008. augusztus 18-án, nem sokkal a 30. születésnapom betöltése után úgy ébredtem, hogy változtatni akarok az életemen. Nem volt különösebb apropója a dolognak. Éppen akkor nem történt semmi olyan, amire rámutathatnék, hogy igen, ezért az igény. Csak éppen az érzés ébredt fel bennem. A vágy egy teljesebb élet, egy másik út felé. Persze voltak apró dolgok, amelyek előremozdították ezt: a 178 centiméter magasságomhoz 130 kilóra híztam. Asztmás, allergiás rohamokkal küzdöttem naphosszat, nem kaptam levegőt. Túl voltam egy epeműtéten is. Aznap, amikor az elhatározás megszületett bennem, lefotóztam magam, hogy legyen egy kép, amire ha rápillantok, tudjam, ezt így, soha többé nem szeretném.

Első lépésben diétázni kezdtem. Semmi extra, egyszerűen elhagytam a lisztet, a cukrot, a burgonyát és a rizst. Csak zöldséget, gyümölcsöt, tejterméket és sovány húsokat ettem. Körülbelül három hónap alatt eltűnt rólam 15 kiló. A változás lendületet adott, a diéta maradt, de mellette már mozogni is szerettem volna. Így én, aki előtte szinte soha nem sportoltam, beléptem egy bokszklubba. Miért éppen a boksz? Azt gondolom azért, mert harci kedv mindig is volt bennem, csak éppen ez soha nem kapott elegendő, vagy másként megközelítve megfelelő teret. A boksz iszonyatos mennyiségű rossz feszültséget vezetett el, és ez nekem nagyon is kedvemre való volt.

Közben bár a súlyom csökkent, az asztmámra való tekintettel elhagytam az étkezésemből a tejtermékeket, a tojást és a húst is. Kevés gabonát ugyan beiktattam, de alapvetően zöldség és gyümölcs képezte a továbbiakban - most is - táplálkozásom alapját. Kerülöm a tartósítószereket, ételszínezékeket, ízfokozókat, vagyis nem fogyasztok konzerveket, kizárólag friss élelmiszereket. Régen ez nem volt szempont nálam, bármilyen E-betűs adalékot tartalmazhatott a táplálék. Talán el sem hittem, hogy az hosszú távú károkat okoz. Ma már fontos számomra, mivel táplálom a szervezetem.

Naponta 5-ször eszem. Ennek következtében felgyorsult az anyagcserém, elindulhatott a változás. Közben - és ez nagyon fontos - nem szenvedtem. Nem éreztem éhesnek magam, a szervezetem gyorsan alkalmazkodott az új étrendhez. És lelkileg sem volt kínkeserves a változás. Olyan helyzet is akadt, hogy barátokkal gyorsétterembe mentünk, ahol a srácok hamburgerrel, sült húsokkal tömték magukat, én meg ültem ott velük és nem rendített meg a dolog, nem éreztem lemondásnak, hogy én nem eszem velük. Azt gondolom, jó volt erősnek érezni magam.

A diéta és a boksz (és a közben a heti menetrendbe beiktatott futás) együttes hatására 50 kiló szaladt le rólam. És ez jó. Ez igazi siker, már ami az egyszerű, a külső formát illeti. Számomra azonban a külső megjelenés mellett hirtelen egészen más értékek és tartalmak kaptak szerepet az életemben. A fogyás számomra ma már szinte csak mellékkörülmény. Sokkal lényegesebb, hogy alapvetően változott meg az életem, viszonyulásom az élethez, és megváltoztak emberi kapcsolataim is. Nem tudnám a négy évvel ezelőtti életem egy napját összehasonlítani mai életem egy egyszerű hétköznapjával. Teljesen más, és nem csak azért, mert egyetlen napirendi pont sem egyezne. Mások az örömök, a célok, és a célhoz vezető út is merőben eltérő.

A legfontosabb talán, hogy a fizikai változás mellett egy új úton, a spiritualitás útján találtam magam. Mit jelent ez számomra? Ha egy nagyon egyszerű példával szeretném ezt érzékeltetni, akkor azt mondhatnám, hogy elmúlt a harag belőlem. A változás előtt heves természetű férfi voltam, tele stresszel, a mindennapi dolgok miatti feszültséggel, haraggal. Ma már ez nincs bennem: nemcsak el tudom engedni a haragot, tulajdonképpen egyre kevesebbszer támad fel bennem ez az érzés, és ha igen, akkor is képes vagyok úgy kontrollálni a folyamatot, hogy a környezetem észre sem veszi a belső küzdelmet.

Ez nem jelenti azt, hogy nincs olyan ember, aki ne tudna kihozni a béketűrésemből, mert azért akad. Csak már nem megyek bele ugyanazokba a játszmákba, csapdákba, mint régen. Ha érzem, veszélyes a szituáció, akkor anélkül, hogy a másikat megbántanám, vagy úgy érezné, hátat fordítok neki, kimozdulok a rám osztott szerepből. Viccesnek tűnhet, hogy miért ez a változás, hiszen a diétából, a fogyásból nem következik egyenesen a béke születése. És mégis. A változás hozta ezt magával, mert ahogy a fizikai test változott, úgy tisztult a lélek is.

Mindez persze tudatos folyamatok eredménye is, hiszen tudatos az érdeklődésem, az odafordulásom is a keleti filozófiák felé. Napi szinten meditálok és gyakorlom a csikung technikáját is. Ez kívülről nem egy mozgalmas történet, sokkal inkább tűnik egy meditációs légzőgyakorlatnak. Valójában a csikung az az út, amely segítségével megszabadulhatunk minden belső nyugtalanságtól, hogy elérjük a természetes békét az éggel a földdel, a többi emberrel és önmagunkkal. Másként megfoghatom úgy is, hogy a csikung az életerővel való gyakorlás művészete, az élet egyszerű tudománya.

Bár eleinte a környezetem meglepetten vette tudomásul a bennem zajló változásokat, alapvetően pozitív volt a reakció. Olyannyira, hogy ma már azok a barátaim is, akik az elején még egy-egy megjegyzéssel esetleg akadályokat gördítettek az utamba, ma már szívesen fekszenek a kezem alá egy-egy gyógyító masszázsra. Az eltelt időszak alatt ugyanis elvégeztem egy természetgyógyász szakot. Alternatív mozgás- és masszázsterapeuta lettem. Régen is éreztem, van bennem késztetés, hogy segítsek másokon, csak valahogy az akkori életem nem volt alkalmas arra, hogy jól közelítsek ehhez a feladathoz. Ma már megleltem ezt az utat is.

Más változások is előálltak azonban az életemben. Sarkalatos például a pénzzel, a tárgyak birtoklásával kapcsolatos nézeteim alakulása. A kezelésekért csak gyümölcsöt fogadok el a barátaimtól, de a tárgyi vágyak is egyszerűen elmúltak belőlem. Nem tudom ugyan teljesen kiiktatni a pénzt mint fizetőeszközt az életemből, de egy sor más élmény átvette a pénz okozta örömök helyét. Ma már például határtalan örömöt jelent egy fényes, felhőtlen este, amikor látom a tiszta égbolton a csillagokat. És ez nem valami romantikus zagyvaság. Egyszerűen öröm. És ezer ilyen dolgot sorolhatnék.


ADJ ERŐT MÁSOKNAK! TE HOGYAN FOGYTÁL LE?

Írjátok meg nekünk az info@life.hu e-mail címünkre nevetek, lakóhelyetek, életkorotok és jelenlegi testsúlyotok kíséretében, hogy hány kilót sikerült leadnotok és milyen módszerrel. Pár sorban írjátok meg a történetet, és nagyon fontos, hogy csatoljatok hozzá fényképet: fogyás előtt - fogyás után.



Változás az is, hogy a nyugtalanság mellett a görcsös akarások is elmúltak belőlem. Nagyon szeretem például a gyerekeket, és álmom volt, hogy egyszer majd családom lesz, 2-3 gyerekkel. Ma is álmodom erről. De ma már az sem okoz szorongást bennem, ha vizualizálok egy olyan jövőt, amelyben nem lesznek esetleg saját gyerekek. Érzem, hogy a békém, a boldog életem nem attól függ, az elképzeléseimből mi valósulhat meg, sokkal inkább azon, mit teszek közben másokért. Mert ma már nemcsak másokkal, önmagammal sem versenyzek. És ez nagyon fontos, hogy nem hajszolom magam és nem hajszolok semmit. És ez sokkal több annál, mint aminek első hallásra tűnik. Ez nem azonos azzal, hogy tulajdonképpen az 'így is mindegy, úgy is mindegy' filozófiát vallom, sokkal inkább jelenti azt a felismerést, hogy a boldogság megszámolhatatlanul sok úton elérhető, és szinte tökéletesen mindegy, melyiket választjuk.

Láttad már? Benne vagyunk a tévében!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.