Készíts egészséges gyümölcsös joghurtot házilag: recept!

Forrás: Shutterstock -
recept joghurt gyümölcsös joghurt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Buday Péter alternatív receptjeivel még a legkalóriadúsabb magyar fogásokat is pillanatok alatt egészségesebbé lehet varázsolni. Az egészséges életmód ugyanis nem kell hogy íztelen legyen! Sőt, a gulyáslevest, a túrós csuszát vagy éppen a töltött káposztát sem kell száműzni az étkezésükből! A Keverd újra, Buday! a finom, változatos, laktató és pénztárca barát ételekről szól!

A gyümölcsös joghurt szuper édesség, amit a gyerekek is imádnak. A legtöbb, boltban kapható változat viszont tele van hozzáadott cukorral, így ha szeretnél egészségesen étkezni, próbáld ki az otthon készült változatot.

Hozzávalók:

  • 20 dkg fagyasztott gyümölcs
  • 20 dkg sült almakrém
  • 4 dl joghurt
  • 1 db citrom
Gyümölcsös joghurt házilag Forrás: Shutterstock

Elkészítése:

Az almakrémhez az almákat félbevágom, sütőben megsütöm, majd a magházat eltávolítva pürésítem. A fagyasztott gyümölcsöt a sült almakrémmel és a citrom levével együtt összepürésítem. Ízesítem egy kevés frissen őrölt borssal, ez ugyanis felerősíti a gyümölcs ízét. Hozzákeverem a sűrű joghurthoz. Tálaláskor kockára vágott gyümölcsöt teszek a tetejére.

Nézd meg a teljes adást:

Te is büszkén vállalod a striáidat? http://www.life.hu/ez-zsir/20171107-szeresd-a-striaidat.htmlA nők sokszor hajlamosak azt gondolni kisebb-nagyobb testi tökéletlenségükről, hogy egyedül vannak vele. Pedig minden nő pontosan tudja, milyen a súlyfelesleg, a narancsbőr vagy éppen a stria. Sok esetben ráadásul ezek nem lustaságból vagy az odafigyelés hiánya miatt alakulnak ki, így szégyellnivaló sincs rajtuk. Szerencsére ezt egyre többen gondolják így. Ez Zsír!--Ezért iktass be csalónapot a diétádbahttp://www.life.hu/ez-zsir/20171102-a-csalonap-ertelme-a-dietaban.htmlNe gondold, hogy az egészséges életmód hívei csak és kizárólag szuperegészséges ételeket esznek. Neked sem kell bűnösnek érezned magad, ha hetente egyszer beiktatsz egy csalónapot, amikor lazábban kezeled a diéta szabályait. Mutatjuk, hogyan csináld! Ez Zsír!--Így néznek ki az élelmiszerek a betakarítás előtt! 20 hihetetlen fotóhttp://www.life.hu/ez-zsir/20171026-20-foto-elelmiszerekrol-betakaritas-elott.htmlA legismertebb hazai zöldségekről, gyümölcsökről és magvakról pontosan tudjuk, hogyan teremnek. Tudjuk, hogyan fest a zöld dió a fán, tudjuk, hogy néz ki a répa zöldje a föld felett. De arról elképzelésünk sem volt, hogyan szüretelik a szezámmagot, a földimogyorót, vagy éppen a vaníliát - eddig! Ez Zsír!--Ezért egyél minél több sütőtököthttp://www.life.hu/ez-zsir/20171031-minden-amit-a-sutotokrol-tudnod-kell.htmlSok hazai idényzöldségről kell lemondanunk késő ősszel, de nem kell bánkódnunk, hiszen többek között a csodás sütőtökkel kárpótol minket a természet, amit élettani hatásai és sokoldalú felhasználási módja miatt imádunk. Ez Zsír!OrigoSzúnyog volt a beceneve, annyira vékony volt Molnár Péter, a magyar Schwarzeneggerhttp://www.life.hu/ez-zsir/20171027-molnar-peter-a-magyar-schwarzenegger.htmlMolnár Péter nem szeretne profi testépítő lenni, hiszen a világ egyik legjobb amatőr versenyzőjeként jobban keres, mint a profik 90 százaléka. A Hegyvidéki Fitparádén 10 ezer dollárt kasszírozott. Ez Zsír!OrigoEgészséges recept: zöldborsófőzelék fasírttalhttp://www.life.hu/ez-zsir/20171017-recept-zoldborsofozelek-fasirttal.htmlBuday Péter alternatív receptjeivel még a legkalóriadúsabb magyar fogásokat is pillanatok alatt egészségesebbé lehet varázsolni. Az egészséges életmód ugyanis nem kell hogy íztelen legyen! Sőt a gulyáslevest, a túrós csuszát vagy éppen a töltött káposztát sem kell száműzni az étkezésükből! A Keverd újra, Buday! a finom, változatos, laktató és pénztárcabarát ételekről szól! Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.