jobb ember leszek kampány 2019 énidő július
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Life.hu Jobb ember leszek! mozgalmának júliusi kihívásában az énidő fontosságára szerettük volna felhívni a figyelmet, hiszen ha jól érezzük magunkat, másokkal is könnyebb jót cselekedni. Amikor ezt a hónapot választottam, úgy gondoltam, nem lesz nehéz dolgom teljesíteni a kihívást, ugyanis néhány éve tudatosan figyelek arra, hogy a legpocsékabb napban is legyen legalább egy olyan óra, amikor azt csinálom, amihez kedvem van, és ami a javamra válik. 

Ha néhány évvel ezelőtt teljesítek egy ilyen "kihívást", egészen biztosan másképpen néztek volna ki a napjaim. Akkoriban a kikapcsolódást és az énidőt a más emberek társaságában eltöltött órák jelentették: hosszú, világmegváltó(nak hitt) beszélgetések, közös filmezések – de egyedül is kizárólag a szellemi feltöltődésre vágytam.

Természetesen ezeket azóta sem hagyom ki az életemből, de néhány éve, ha csak napi egy-két órám van magamra: abban a sport biztosan helyet kap, sőt barátaim legnagyobb meglepetésére, sokszor prioritást is élvez. Nem volt ez másképpen júliusban sem, bár az időbeosztásom gyökeres megváltozásával eleinte komoly fejtörést okozott, hogy miként fog beleférni az életembe a heti 5-6 óra edzés. Közhely, de én is vallom: bár nem mindig könnyű megoldani, de "arra van idő, amire akarjuk". Persze van, hogy az aktív pihenés kedvéért le kell mondanunk a kedvenc sorozatunk következő részének azonnali megnézésről, de én már szívesen teszem: előbb-utóbb arra is sort kerítek úgyis.

A testmozgással kiválóan le lehet vezetni az esetleges feszültséget Forrás: Shutterstock

Adódhat bennetek a kérdés, miért leszek "jobb ember" attól, hogy rendszeresen időt és energiát fordítok a testmozgásra. Egyrészt szinte biztos, hogy az esetleges feszültséget a teremben vezetem le, így a szeretteim és a kollégáim többnyire egy kiegyensúlyozott, nyugodt emberrel találkoznak. Másrész nincs jobb eszköz a mentális erő és a kitartás növelésére, mint a sport. Ha a teremben a nehézségek és fájdalom ellenére megállod a helyed, és ragaszkodsz az aznapi tervedhez, az élet minden területén könnyebben veszed az akadályokat, hiszen napi szinten szembesülsz azzal, hogy nem minden megy egyszerűen.

Hiszem: a sport nem csupán a minőségi élet része, a mozgás maga a színtiszta élet, amivel mindannyian csak többek lehetünk. Számomra ez a tökéletes énidő.

Csatlakozz a Life.hu Jobb ember leszek! mozgalmához

Ha kíváncsi vagy arra, hogy milyen feladatokkal készültünk még a 2019-es évre, ide kattintva olvasd el az erről szóló cikkünket. A szerkesztőség tagjai sem tétlenkednek majd. Minden egyes hónapban a Life.hu más-más munkatársa teljesíti az éppen aktuális kihívást, tapasztalatait pedig egy cikkben meg is osztja a hónap végén. Csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz, hogy 2019-ben mind egy kicsit jobb emberek legyünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.