3 módszer, amivel kiűzheted magadból a romboló tökéletesség mögött álló démont

A perfekcionista jelző sokszor bóknak is hangozhat, hiszen ki ne szeretné, ha mindent tökéletesen csinálna? Csakhogy a perfekcionizmus vagyis a tökéletesség állandó hajszolása, valójában nem azt jelenti, hogy valaki csak szereti a rendet és a pontosságot. A perfekcionista jelentése sokkal mélyebbre nyúlik: egy belső késztetés, hogy csak akkor vagy elég jó, ha hibátlanul teljesítesz. És ez a belső hang kegyetlenül tud pusztítani.

A perfekcionista ember démona

A perfekcionizmus gyakran jár együtt túlzott önkritikával, a hibázástól való félelemmel, kontrollmániával, és azzal a nyomasztó érzéssel, hogy „akármit csinálok, még mindig kevés vagyok.” Ez nem csak mentálisan fárasztó, de hosszú távon boldogtalanná is tehet. De van kiút, és nem, nem az, hogy egyik napról a másikra "elengeded". Ehelyett itt van 3 tudományosan megalapozott módszer, amelyek segíthetnek kilépni a tökéletesség börtönéből, és elkezdeni élni az életed. Végre, igazán!

Mi a legfőbb maximalista perfekcionista különbség?

Bár sokan összekeverik a két fogalmat, fontos különbség van köztük: a maximalista arra törekszik, hogy a lehető legtöbbet hozza ki magából, miközben elfogadja, ha néha hibázik. Ezzel szemben a perfekcionista úgy érzi, csak akkor ér valamit, ha mindent hibátlanul csinál. És ha ez nem sikerül, önmarcangolásba kezd. Míg a maximalizmus lehet motiváló, a perfekcionizmus gyakran bénító és önszabotáló.

Honnan ered, és milyen típusai vannak a perfekcionizmusnak?

A perfekcionizmus nem velünk születik – sokkal inkább egy tanult viselkedés, amely gyakran a gyerekkorból ered. Ha kisgyermekként csak akkor kaptunk elismerést, ha tökéletesen teljesítettünk, vagy ha hibáinkat szigorúan bírálták, könnyen megtanulhattuk, hogy a szeretet kizárólag a hibátlansághoz kötött - tehát egy ilyen romboló gyerekkor szépen fokozatosan sodort a perfekcionizmus démonjának karjaiba. Ezt a belső „csak akkor vagyok elég jó, ha tökéletes vagyok” narratívát felnőttként is tovább cipeljük – még akkor is, ha már senki nem várja el tőlünk.

A perfekcionista emberből is többféle típus ismert. Van, aki önmagával szemben támaszt irreálisan magas elvárásokat (önorientált perfekcionizmus), míg mások inkább azt érzik, hogy a környezetük követeli meg a hibátlanságot (társas elvárásokhoz kötött perfekcionizmus). Létezik az is, amikor valaki a körülötte élőktől várja el a tökéletességet – ez gyakran saját belső bizonytalanságaink vetülete. A közös bennük: a hibázásnak nincs helye, pedig épp abban rejlik a növekedés lehetősége.

Így szabadulhatsz meg a perfekcionizmus démonától – lépésről lépésre

1. Tudatosítsd a belső narratívát!

Figyeld meg, mikor lép színre az a kis belső kritikus hang, ami azt suttogja, hogy ez még nem elég jó. Ne csak hallgasd, hanem tudd róla, hogy ott van, és ne engedd, hogy automatikusan irányítson! A tudatosítás az első lépés az önelfogadás felé vezető úton.

2. Állíts reális elvárásokat!

Senki sem képes mindenben 100%-ot nyújtani, és nem is kell! Ha mindig a maximumot célzod meg, akkor az esetleges „csak 80%” is kudarcnak fog hatni. Tanuld meg, hogy néha a "jó is elég jó", sőt: néha az a legjobb, amit akkor és ott ki tudsz hozni magadból.

3. Engedd meg magadnak a hibát!

A hiba nem bukás, hanem tanulási lehetőség. A gyakorlás nem a tökéletességhez, hanem az önelfogadáshoz visz közelebb. Ha mindig csak arra koncentrálsz, hogy ne hibázz, lemaradsz arról, amit a hibák taníthatnak meg neked – például azt, hogy így is szerethető vagy.

„Pszichológiai értelmezésben a perfekcionista, vagyis az önértékelésében sérült ember a belső szorongását próbálja kompenzálni a teljesítményével – gyakran tudat alatt. Számára a 120%-os teljesítmény nem siker, csupán egy eszköz, amely megakadályozza, hogy szembesüljön a félelmeivel – kicsi vagyok, értéktelen vagyok, nem vagyok szerethető. Én a perfekcionizmust mindig egy gyorsvonathoz hasonlítom: felülünk rá, csak robogunk, haladunk folyamatosan, de közben rengeteg mindenről lemaradunk, hiszen nem tudjuk alaposan megnézni a tájat. Mivel a mai világ eleve a jó és tökéletes teljesítményt várja el tőlünk, ez az egész jelenség gyakran rejtve marad” - mondja dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus, aki azt is hozzátette: