A mellrákműtét után lábadozó Jessie J azt hitte, már túl van a nehezén, amikor ismét kórházba szállították. Az énekesnő a rajongóival osztotta meg a rossz hírt, amihez hozzátette: „6 héttel a műtét után ugyanazon az osztályon voltam, ahol a műtétem után. Nem erre számítottam, nem is így terveztem” – írta az Instagramon .
„Voltak és vannak tüneteim, amelyek vérrögre utaltak a tüdőmben. DE NEM VÉRRÖG, HÁLA ISTENNEK” — írta az énekesnő, és hozzátette, hogy több vizsgálat elvégzése után az orvosok fertőzést és „egy kis folyadékot” találtak a tüdejében. Jessie ezt írta: „Nehezen lélegzem, de tegnap este kiengedtek (utálok kórházban lenni), és járóbetegként folytatom a kivizsgálást”
Jessie J Instagram-sztorijában a mellrákműtét utáni nehéz felépüléséről posztolt, és bevallotta: „A felépülés fizikailag korántsem gyors vagy könnyű, mentálisan pedig ez volt a legnehezebb időszak számomra. Különösen azért, mert egy kisgyerekkel anyukaként nem lehetek az az anya, aki általában vagyok.”
Megosztotta frusztrációját amiatt, hogy idén meg kellett változtatnia a karrierjével kapcsolatos terveit, és hogy bár a műtét utáni egészségügyi állapotfelmérés hihetetlenül jó lett, az eredmény „fizikailag nem könnyítette meg a műtét utáni felépülést”.
Egy harmadik bejegyzésben ezt írta: „Emlékeztető magamnak, hogy lassítsak le, annak ellenére, hogy úgy érzem, most egy teknős tempóban haladok. Ez nem egy gyors felépülés. És nem is annak szánták”— írta, és hozzátette:
„Ez a lassú tempó őszintén szólva nehéz valóság volt. Szeretek mozogni, dolgozni, aktívnak lenni, de most nem tudok”.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.