Modern népmese: összefogott a három nővér, hogy a középső családot alapíthasson

YouTube -
terhesség család béranya
40 év fölött a családalapítás sajnos már egyáltalán nem olyan egyszerű, mint húszévesen, azonban ha vannak az embernek szerető (és nőnemű) testvérei, egy kromoszómarendellenesség nem állhat a babavárás útjába!

Ez a modernkori népmesének is beillő történet a családról, a szeretetről és az összefogásról szól. 

három nővér összefogott, hogy a középső családot alapíthasson
A három nővér mindent megtett azért, hogy a középső családot alapíthasson. 
Forrás:  YouTube 

Testvérei segítségével alapított családot az amerikai nő 

Egy modernkori népmesének is beillene az a történet, amit a New York-i Jaclyn Fieberg osztott meg: a 40 éves nő és a 46 éves férje, Greg Fieberg évek óta sikertelenül próbálkoztak a teherbeeséssel, de a nő endometriózisa és Turner-szindrómája miatt bárhogyan is szerették volna, a végén mindig csalódniuk kellett. 

Miután 32 millió forintnak megfelelő összeget költöttek lombikbébi-programra és három vetélésen is túlestek, a házaspár már közel állt hozzá, hogy feladja a családalapításról szóló álmát. 

Jaclyn két nővére azonban a pár segítségére sietett – nem is akármilyen módon! 

A két testvér segítségével született meg a kis csoda. 
Forrás:  YouTube 

A legidősebb nővér, a 42 éves Stephanie Corritori felajánlotta, hogy testvére használja az ő petesejtjeit a megtermékenyítés során. Bár Jaclyn eleinte vonakodott az ötlettől, végül belátta, hogy nincs más megoldás, de ismét csalódnia kellett: a teste nem bírta a terhességet és ismét elvetélt. 

Ekkor jött a képbe a fiatalabb testvér, a 36 éves húg, Meredith McIntyre, aki bevállalta, hogy béranya legyen, ezzel megvalósítva a testvére álmát.

2023-ban végül megtörtént a csoda és az orvosok hivatalosan megerősítették, hogy Meredith gyermeket vár. Bár Jaclyn természetesen elképesztően boldog volt, azért némi irigységgel figyelte a hónapok során a testvére egyre növekvő pocakját, de a születendő gyermek minden nehéz pillanatért kárpótolta. Emersyn ma már másfél éves és minden nap bearanyozza a kis család életét: 

Greggel teljesen odavagyunk érte. Azok a fájdalommal és könnyekkel teli évek teljesen megérték az édes lányunkért cserébe.

 – mondta az anyuka a DailyMailnek

Emersyn ma már másfél éves. 
Forrás:  YouTube 

Jaclyn természetesen azóta is szoros kapcsolatot ápol a testvéreivel, akik gyakran látogatják meg a kis jövevényt: 

Nem voltak szavak arra, hogy kifejezzük hálánkat a nővéreim iránt. Azon a napon, miközben Emersynt először tartottam a karjaimban, Meredith és Steph összebújtak mellettünk egy közös fotó kedvéért. Hihetetlen érzés volt tudni, hogy ennek a két csodálatos nővérnek köszönhető mindez. 

– mondta. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.