Ha eddig azt gondoltad, hogy a szerelmes csók univerzális, hát tévedsz. A világ különböző részein eltérő kulturális szokások uralkodnak és a párok egészen máshogyan fejezik ki a szerelmüket a másik ránt, mint mi. Egyes országokban nem is illik nyilvánosan csinálni, a máshol pedig nem finomkodnak, eltűnnek egymás szájában. Nézzük, melyik országban milyen a csókkultúra.

Forrás: Shutterstock
Néhol egészen furcsa külföldi szokások uralkodnak csók terén
A szerelemnek minden országban megvannak a kifejezési módjai.
1. Törökország
A törököknél (és más, arab kultúrájú országoknál) nem illik nyilvánosan csókolózni, így a fiatalok, ha mások is látják őket, nem mutatják ki egymás iránt az érzelmüket. Még az esküvőn is csak homlokra adott puszit kap a menyasszony a vőlegényétől. Viszont, ha kettesben maradnak, akkor az egymás ajkába harapdálós csók műfaját preferálják.
2. Új-Zéland
A maorik hagyományos köszöntése a hongi, vagyis az eszkimó puszi az orrok összeérintését is jelenti. Ezen a vidéken ezen nem is szeretnek nagyon túlmenni, de ha mégis csinálják, a csókolózás kimerül az ajkak összeérintésében.
3. Japán
Japánban ritka, hogy a párok nyilvánosan csókolóznak, de a nyugati hatás miatt már egyre többen csinálják. A tradicionális kultúrában a tiszteletadás, a meghajlás és a finom gesztusok sokkal fontosabbak, mint a heves smárolás. Ha kettesben maradnak, akkor is sokkal visszafogottabban csinálják, mint itt, Európában.
4. Franciaország
Párizs a szerelem fővárosaként szerepel az emberek fejében, így a franciáknál a szerelem kimutatása nem állhat meg egy-egy szégyenlős puszinál. Itt az a bevett szokás, hogy a párok heves, szenvedélyes, hosszan tartó nyelves csókokkal üdvözlik egymást. Nem véletlen, hogy a világ többi része róluk nevezte el ezt a csókfajtát.
5. India
Indiában az az érdekes, hogy a hatóságok szó nélkül hagyják az embereknek, hogy egy egyszemélyes motoron akár egy kisebb család is utazzon, bezzeg a nyilvános csókolózásért elvisz a rendőr. Így hát a fiatalok csak kettesben, a világ elől elbújva eshetnek egymásnak, de akkor nem finomkodnak: az elfojtott szexualitás miatt a nyelves csóktól kezdve minden egyéb is elképzelhető.


