Ami a tankönyvekből kimaradt - nőcsábász írók esetei

A magyar reneszánsz irodalom jeles képviselőjének ismerjük a szerelmes verseit, és az életrajzokban még azok tárgyairól is szó esik, azaz a férjes asszony Losonczy Annáról (a versekben Júlia), a szintén férjes Szárkándi Annáról (Caelia), valamint a költeményekben Fulvia néven emlegetett rejtélyes múzsáról. Arról azonban már kevesebbet tudunk, hogy mellettük még (és felesége-unokatestvére, Dobó Krisztina mellett) milyen ipari mennyiségben fogyasztotta Balassi a nőket: számos dokumentuma maradt fenn annak, hogy a kalandos élete különböző állomásain milyen botrányokba keveredett a helyi kisasszonyok és asszonyok elcsábítása, netán bordélyházi duhajkodások következtében (egy leveléből idézve: "Ha Isten segít, nagyúr leszek, ha másképp nem, farkam által."). De a sors végül másképp gondolta: 1594-ben Esztergom ostrománál egy török ágyúgolyó épp a legnemesebb szervénél találta el, végül ebbe halt bele.

Giacomo Casanova talán elsősorban nőcsábász, és csak másodsorban író, de mégis az irodalmi munkássága révén maradt fenn a neve - és a hódításainak története. A 18. századi Itáliában kalandorként ide-oda csapódó, majd Európa számos országában (köztük Magyarországon is) megforduló Casanova a saját emlékiratai alapján több száz nővel létesített szexuális kapcsolatot ingerdús élete során. Persze az állításai ellenőrizhetetlenek, de az tény, hogy amikor Velencében börtönbe zárták, akkor a vádak között szerepelt egy férjes asszony elcsábítása és Casanova erkölcstelen életvitele is.

Ó, az a romantikus Léda-szerelem! Azt már kevésbé emlegetik a tankönyvek, hogy Brüll Adél bizony ezidőtájt férjnél volt, és Diósy Ödön nemcsak hogy tudott a viszonyáról a költővel (nem egyszer együtt látogattak el Ady felolvasó estjeire, ahol a Léda-versek is elhangzottak és az asszonyt is megtapsolták), hanem még finanszírozta is a felesége szeretőjének párizsi tartózkodásait, sőt többször ugyanabban a házban éltek mind a hárman. A pletykák szerint ezt a megengedő viszonyt Diósy homoszexualitása indokolta, mindenesetre Ady igazán hálás lehetett érte. A nagy költőnek persze megvolt a maga keresztje a szerelem terén: a korábban lázas igyekezettel űzött utcalány-vadászat eredményeképp (melynek legszebb dokumentuma Az én menyasszonyom című vers: "Mit bánom én, ha utcasarkok rongya...") Ady szifiliszben szenvedett, ami az egész életét megkeserítette. És akkor Csinszkáról még nem is beszéltünk.

Az angol romantika jeles költője sorstársa Adynak, legalábbis abban a tekintetben mindenképp, hogy ő is szenvedett a nemi úton terjedő betegségektől. Ami nem csoda, tekintve, hogy Byron tényleg fűvel-fával képes volt kalandokba keveredni, legyen az akár nemes, akár alacsony származású, akár nő, akár fiú, akár angol, akár külföldi. Igazából nem volt nehéz dolga: nagy vagyonnal rendelkezett, szép férfinak számított, ráadásul már életében híres költőként ismerték, a státusza olyan lehetett, mint manapság egy rocksztáré. Az egzotikus utazásai csak újabb lehetőséget jelentettek számára a hódításokra, és számos törvénytelen gyermeket potyogtatott el Európa-szerte. Talán nem véletlen, hogy egyik fő művét épp Don Juanról írta...

Byronnal ellentétben Szabó Lőrinc a legkevésbé sem volt jóképűnek mondható, mégis legendásan nagy szexuális étvággyal rendelkezett, és általában el is érte a célját. A Semmiértegészen című remekműve jól példázza a szerelemhez való, meglehetősen zavarbaejtő viszonyát, amelyet sajnos a vele kapcsolatba kerülő nők is kénytelenek voltak megtapasztalni: a feleségének egyik barátnőjével évtizedeken át tartó titkos, majd nyílt szeretői viszonyt tartott fenn, és amikor a nő végül öngyilkos lett a kiúttalan érzelmi függés eredményeképpen, kötetet írt hozzá A huszonhatodik év címmel, így emlékezve a viszonyuk huszonöt évére. Nem tudni, a feleségének dedikált-e belőle példányt.