"...a sudár szép Aphrodité letepert!" - Tollforgató leszbikusok

1. Szapphó (i. e. 6. század eleje)

Szapphó a meleg irodalom egyik emblematikus alakja, aki Leszboszon írt és alkotott. A szigeten élő dalszerző művészete nemcsak a női homoszexualitást kifejező szót, de a mai leszbikus szubkultúra alapjait is megteremtette. Az ókori görögök számára a homoszexualitás korántsem számított perverziónak, mi több, még szokatlannak sem: a férfiak számára a meleg magatartásforma a hétköznapok része volt, így a nők hamar megértették, hogy semmi kivetnivaló nincs abban, ha korlátok nélkül élvezik egymás társaságát. Radnóti Miklós így fordította a költőnő egyik híres versét: "...a sudár szép Aphrodité letepert! Szerető, szerető kell ma nekem már!" Szapphó szerelmi dalai sohasem vulgárisak vagy túlzottan szókimondóak, de az irodalmárok szerint verseit lapozgatva a sorok között olvasnunk kell: "A szenvedély, melynek félelmetes fénye megcsillan verseiben, az a szerelem lehetett, mely egy asszonyt egy másik asszony karjaiba vet." Írja róla egy értekezésében Hatvany Lajos, Kossuth-díjas irodalomtörténész.

2. Tormay Cécile (1875-1937)

Nehéz megérteni, hogy egy ilyen tehetséges, befolyásos és a saját korában elismert irodalmi alak hogyan is merülhetett majdhogynem feledésbe. A válasz természetesen Tormay magánéletében keresendő: egy magasrangú gróf ugyanis megvádolta, hogy korábbi feleségével, Pallavicini Eduardina grófnővel leszbikus kapcsolatot ápolt. A botrányt kirobbantó Zichy gróf ellen rágalmazási pert indított az írónő, és a bíróság az egykori férjet másfél év börtönbüntetésre ítélte. Bár a korabeli bulvársajtó alaposan kitárgyalta a botrány részleteit, és azt is kiderítették, hogy Tormay a háború előtt másfél évtizedig élt szerelemben az olasz Francesca Orsay-vel, élete utolsó tíz évében már nem háborgatta őt senki sem: csendesen éldegélt mátraházi villájában gróf Ambrózy-Migazzi Lajosnéval, akivel közösen vásárolták az ingatlant. Szerb Antal így írt a botrányokkal tarkított életű írónőről: "A leheletszerű finomságok írónője meglepően aktív és energikus közéleti embernek bizonyult. Olyan aktívnak és energikusnak, hogy sokan el is fordultak Tormay Cecile-től, az írótól. Ekkor alapította a Napkelet című folyóiratot, és ennek szellemi irányítója maradt haláláig. Mint szerkesztő, sokoldalúan megértő volt; munkatársait hatalmas közéleti befolyásával is jótékonyan támogatta."

3. Natalie Clifford Barney (1876-1972)

Nem hagyhatjuk ki a sorból a "giccs királynőjét", akit kortársai közül nagyon kevesen tartottak valódi írónak. Ez persze nem az egyetlen bélyeg volt, amit rásütöttek az amerikai színdarabszerzőre: Barney köztudottan rajongott Renee Vivienért, az excentrikus költőnőért, akibe az után szeretett bele, hogy meghallotta a hozzá írt verseit. Ekkor derült ki számára: Renee már réges-régen kinézte őt magának. A két asszony hatalmas lépésre szánta rá magát: elhatározták, hogy Leszbosz szigetére költöznek, és felépítenek egy alkotó falut kimondottan leszbikus írónők számára. Az álom megvalósulni látszott, azonban nem sokáig tartott: Renee levelet kapott egykori kedvesétől, és az érzelmektől feltüzelve elhatározta, hogy visszautazik hozzá Amerikába - hitt benne, hogy így véglegesen elvarrhatja a szálakat kettejük között. Natalie magányos volt a szigeten, ezért Párizsba utazott, hogy ott várja vissza szerelmét, aki azonban soha nem tért vissza hozzá.

4. Virginia Woolf (1882-1941) és Vita-Sackville West (1892-1962)

"Micsoda élvezet barátnőre lelni: oly titkos, oly személyes viszony ez egy férfi közelségéhez képest" - írta Virginia Woolf egyik halála után előkerült levelében, amelyet Vita-Sackville Westnek, a brit költőnőnek címezett. És bár a Mrs. Dalloway zseniális szerzője házasságban élt, férje, Leonard Woolf előtt sem volt titok, hogy neje szenvedélyes szerelemmel imádja kortársát.

Vita kendőzetlenül írt vágyairól azonos nemű kedveséhez írt leveleiben, amelyekből az is kiderült: a költőnő férje maga is homoszexuális, így vélhetően ő is tudott a viszonyról, és áldását adta rá. Woolf egyik, halála után kiadott esszéjében részletesen leírja, hogy Orlando című regénye, amelyben a férfi főhős egy ponton nőként éli tovább az életét egyfajta tisztelgés volt Vita előtt, kódolt emlékirat a szerelmükről. Virginia Woolf - akinek depressziójához és öngyilkosságához sokak szerint hozzájárult, hogy nem vállalhatta fel hajlamát maradéktalanul - a mai napig az egyik legikonikusabb leszbikus művész az irodalomban, Az Órák című film pedig - amelynek alapjául az ő élete és munkássága szolgál - a leszbikus témájú filmek egyik legszebb darabja.

5. Sapphire (1950- )

A sokoldalú és milliókat inspiráló művész egy leszbikus afro-amerikaiakat támogató alapítvány tiszteletbeli tagja. A szervezet célja, hogy megóvja a nyíltan meleg lányokat és asszonyokat a támadásoktól, felkészítse őket a nehézségekre, és lelki támogatást nyújtson azoknak, akik nem találják a helyüket a világban. Romona Lofton művészneve - amelyet az ékesen ragyogó, kék drágakőtől kölcsönzött, mondván: könnyebben azonosul ezzel a névvel, mint a sajátjával - már jóval azelőtt ismert volt Amerikában, hogy Push című regénye világsikert aratott volna. Az afro-amerikai költőnő performansz- és felolvasóesteken, monodrámákban szedte rímekbe legmélyebb érzelmeit, félelmeit és az őt körülvevő világról alkotott gondolatait, ezekben a versekben pedig gyakran szerepelt a leszbikus szerelem. Sapphire-ral nagyot fordult a világ, amikor 2009-ben Precious - A boldogság ára címmel filmadaptáció készült bestselleréből: az erőszakos családi környezetben felnövő fiatal lány történetének meglehetősen valósághű ábrázolásmódja nemcsak művészeti szempontból volt jelentős, de a figyelmet is felkeltette a nők kiszolgáltatott helyzete és a családon belüli erőszak iránt.