Élet egy koreai kényszermunkatáborban

Nincs bocsánat

Észak-Koreában a becslések szerint öt-hat fogolytáborban összesen 200 ezer politikai fogoly él a mai napig állati körülmények között. A vád a legtöbb esetben koholt, vagy olyan apró engedetlenségre vezethető vissza, melyet nem is az illető rab, hanem családja követett el akár generációkkal ezelőtt. A tábor szögesdrótjai között a foglyok megfelelő táplálkozás és higiénés körülmények nélkül élnek, bányákban vagy a földeken robotolnak sötétedésig, pihenőnap nélkül. A szegényes élelmezés miatt szinte mindent megesznek, amit találnak, legyen az rovar, kígyó, patkány, vagy állati ürülékből kihalászott kukorica - utóbbiból egy fogoly beszámolója alapján tíz kilónyi jár egy hónapra egy héttagú családnak. Aki mindezek ellenére lopni merészel, azt egyszerűen helyben agyonlövik, vagy hetekig kínozzák.

A szeretet és az együttérzés ismeretlen fogalom

Mivel Shin nagybátyjai állítólag bűnt követtek el, a "három generáció" büntetése törvény szellemében az állam őt is bűnözőnek tekintette genetikailag, Sin büntetése ezért az örökös kényszermunka volt. Shin már a borzalmas tábor falai között született - szülei a jó magaviseletüknek és munkabírásuknak köszönhetően engedéllyel találkozhattak egymással. A fegyveres őrök, a szögesdrót vagy a rabruhába bújtatott foglyok látványa számára teljesen természetes volt, ahogy az is, hogy az ő sorsa sem különbözik a többiekétől. Szüleit elválasztották tőle, az őrök pedig arra nevelték, hogy kémkedjen rabtársai után, ami alól a szülei sem voltak kivételek. Mindezek ellenére a kínzást ő sem kerülhette el: mikor 13 évesen véletlenül elrontott egy gépet, büntetésből levágták egy ujjhegyét, mikor pedig anyját és bátyját szökéssel vádolták, őt lógatták fel, s égették meg tűzzel egy föld alatti kínzókamrában. Végül - nem tudni, hogy a kínzás vagy csak a tábori erkölcsök miatt - a szülei ellen vallott, és végignézették vele, ahogy anyját és bátyját kivégzik. Az elkorcsosult világban felnőtt Shin mindezt természetesnek vette: azt gondolta, megérdemelték, mert megszegték a börtönszabályokat. Szeretet, együttérzés és család: Shin előtt ismeretlen fogalmak voltak. Évekkel később azonban már ő is a szökés tervével foglalkozott.

Társa meghalt, hogy ő élhessen

Shin egyhangú világát egy újonnan érkezett fogoly, Pak törte meg, aki hihetetlen dolgokat mesélt a táboron kívüli életről, szokásokról, ételekről - utóbbi volt az, ami igazán nagy benyomást tett a silány táplálékon tengődő fiúra. A csirke- és disznóhús gondolata végül akkora csábítást jelentett, hogy 2005-ben Shin elhatározta, megszökik. Pakkal együtt tűzifát gyűjteni indultak, majd mikor lement a nap, futni kezdtek. A szögesdrótba azonban áramot vezettek - barátja pedig belehalt az áramütésbe. A fiú hamar hozzászokott a dél-koreai körülményekhez, a szabadság és a viszonylagos jólét nem jelentett számára nagy megrázkódtatást. Emlékei viszont a mai napig kísértik: még mindig hallja a sikolyokat, anyja és bátyja miatt pedig bűntudat gyötri, ahogy amiatt is, mert ő megszökött, és jól él, míg tízezrek továbbra is a táborokban szenvednek minden nap. Talán emiatt vállalta el Blaine Harden újságíró felkérését, és vágott bele a könyv megírásába.

Világszerte ismert lett

Shin Donghjok huszonhárom éves rabságának és szökésének történetét már magyarul is el lehet olvasni, pár hete jelent meg a könyve: Menekülés a 14-es táborból címmel. Shin élményeit már korábban papírra vetette, de a dél-koreai embereket nem igazán érdekelte, mi folyik északon. Tokióban viszont Hardennek - igaz, sokadszorra - sikerült meggyőznie Shint, és megírta történetét, így az egész világon megtudhatták, mi folyik a táborokban. Erejéhez mérten továbbra is küzd az észak-koreai emberekért, egy szöuli civil szervezet, az Észak-Korea Demokratizálódásáért Bizottság alelnökeként dolgozik, és több emberjogi szervezet képviselőjével találkozott, hogy megmutassa Észak-Korea valódi arcát.