Mikortól "szabad" újra szerelmesnek lenni?

Egy hosszú párkapcsolat teljes embert igényel. Nem csoda, hogy (szinte) mindenkit megvisel, amikor véget ér. Nem csak azért érezhetjük magunkat ramatyul, mert elveszítettünk valakit, akivel hosszú távra terveztünk, hanem azért is, mert a megszokott életünkben komoly változás áll be. Az ember pedig arra van berendezkedve, hogy minél több fix tényezővel vegye magát körbe. Lehet szó munkáról, barátokról vagy párkapcsolatról.

Sokan azt vallják, hogy szakítás után nem szabad hagyni, hogy fájjon. Nem szabad teret adni a keserű érzéseknek, hanem minél több programmal tarkítva kell élni az életünket tovább annak érdekében, hogy eltereljük a figyelmünket a változásról. Ám attól még, mert éppen nem gondolunk a problémára, igenis létezik. És akkor fogja majd felütni a fejét, amikor egyáltalán nem lenne indokolt.

Például már hónapok elteltek a szakítás óta, amit végig bulizással és flörtöléssel töltöttél, majd egy szép napsütéses reggelen úgy ébredsz fel, mint akit gyomron vágtak: az összes fel nem dolgozott, ki nem sírt érzésed a felszínre tör, és százszor jobban fáj, mint amikor még friss volt. Az az igazság, hogy

Hiába próbáljuk ésszel irányítani az életet, nemcsak reális síkon kell feldolgozni a történéseket, hanem annak is időt kell adni, hogy a lélek regenerálja magát. Ha nem így történik, a helyzet megbosszulhatja önmagát. Az sem ritka, hogy a meg nem emésztett érzelmeket átvisszük egy következő kapcsolatba, akár évekkel később.

Adódik egy szituáció, amely feltép egy be nem gyógyult sebet, és az ezer irányból vérezni kezd. Ezzel pedig tönkretehetjük az amúgy jól működő szerelmi életünket anélkül, hogy észrevennénk a magunk felelősségét a dologban. Ugyanis sajnos a legtöbb esetben nem ismerjük fel, hogy melyik múltbéli ballépésünk miatt szenvedünk a jelenben.

Éppen ezért arra kell törekedni mindennap, hogy a lelkiállapotunk harmóniában legyen az élet többi tényezőjével, ugyanis a lélek gyógyulása nem játék. Vagyis, ha szomorúak vagyunk, ne akarjunk boldognak látszani, ha sírni támad kedvünk, ne erőltessünk mosolyt az arcunkra, és ha harag van a szívünkben, akkor vezessük le a feszültséget igaziból, ne csak felszínesen.

A téma másik sarkalatos pontja, amikor túlzásba visszük az önsajnálatot. Ilyenkor elhisszük, hogy összedőlt a világ, és már soha nem lehetünk boldogok. Nem úgy süt ránk a nap sem, nem olyan édes a virágok illata, és az ételek íze is egyformán unalmas lesz. A szakítás nem egyenlő a halállal, nem kell úgy kezelni. Az érzelmeink gyászolása során sem szabad teljesen elhagynunk magunkat, ugyanis az sem jó, ha közben csak úgy telnek velünk a napok, és nem vesszük észre a körülöttünk történő jó dolgokat.

Persze mondani ezt nagyon könnyű, de egy kis tudatos gondolkodással csodákat tehetünk saját magunkkal. Ez nem varázslat, nem misztérium, erre bármelyikünk képes.

egy szakítás után, és az sem ördögtől való, ha emiatt demotiváltabbak vagyunk, és nincs kedvünk minden buli élén elsőként pörögni. De tudni kell magunkon segíteni is: felismerni azt, amikor már nem valódi fájdalmak gyötörnek, egyszerűen csak megszoktuk az önsajnálatot.

Az is sokszor megtörténik, hogy az új kapcsolat lehetősége már egy ideje az ajtónkon kopogtat, de mi meg sem halljuk, mert még mindig ugyanazt a régi lemezt hallgatjuk.

Erre nincs jól bevált szabályzat. Akkor van itt az idő, amikor már nem kompenzálásból hozunk döntést. Nem azért akarunk kapcsolatot, hogy ne legyünk egyedül, vagy azért, hogy az majd elvonja a figyelmünket. Akkor tudhatjuk meg, hogy számunkra mikor jött el az idő, ha őszinték vagyunk saját magunkkal.

Ha tisztában vagyunk a lelkiállapotunkkal, ha figyeljük saját magunkat, és nem csak sodródunk az árral. Ha elsieted a döntést, könnyen csalódást okozhatsz magadnak, vagy akár a másik félnek, aki mit sem tehet a múltadról. Ha túl sokat vársz, könnyen érezheted magad idegennek egy társas életben, ami további problémákat szülhet.

Így tehát az arany középút a legjobb döntés, amit nekünk kell érezni legbelül. Tanácsot kérni is felesleges, hiszen senki nem tudja megmondani helyettünk, hogy mit érzünk legbelül. Ez egy felelősségteljes döntés, amit egyedül kell meghoznunk. Önismeret, önvizsgálat és őszinteség: ez minden, amit tanácsul adhatunk valakinek, aki döntés előtt áll.