Biztató eredmények: gyógyítható lesz az AIDS?

gyógyszer kutatás AIDS HIV vírus gyógyulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Korunk egyelőre gyógyíthatatlan pestise az összes kezelés ellenére sok aggodalomra adott okot. A jelenlegi kutatási eredmények viszont már biztatóak: tíz éven belül valószínűleg gyógyítható lesz az AIDS is.

Harminc év, harmincmillió áldozat

Az 1981-ben azonosított HIV vírus az elmúlt harminc évben harmincmillió ember életét követelte világszerte - Magyarországon idén márciusig több mint kétezer AIDS-es beteget regisztráltak. Az elmúlt években a betegség a homoszexuálisok betegségéből világméretű gazdasági, politikai és társadalmi problémává vált, mely tavaly több mint másfél millió ember életének vetett véget, és az új megbetegedések száma sem csökken a kívánt mértékben.

Az óvintézkedések, AIDS-ellenes programok és gyógyszerek eddig tehát csupán kis mértékben tudták visszaszorítani, de most talán már látszik a fény az alagút végén. A legutóbbi washingtoni XIX. Nemzetközi AIDS Konferencia már jóval optimistább hangulatban telt, mint az eddigiek. A közegészségügyi intézkedések, a kutatások és a tudomány fejlődése eredményeképpen elérhető közelségbe került az AIDS-mentes generáció is.

Thinkstock
Thinkstock

2015-től védve lehetnek a magzatok

Az új gyógyszerek, melyek a HIV-vírus mennyiségét csökkentik a szervezetben, nemcsak a szexuális partnereket védhetik bizonyos mértékben a betegség ellen, hanem a magzatokat is, akik az anyától a méhlepényen keresztül, de születés után az anyatejjel is elkaphatják a vírust. Bár rengeteg fejlesztés és tesztelés áll még a kutatók előtt, a Nemzetközi AIDS Társaság két célja közül az egyik az, hogy 2015-től egyetlen magzat se kaphassa el a HIV vírust édesanyjától. A másik céljuk a gyógyszert szedő betegek számának növelése az eddigi nyolcmillióról a duplájára. Emellett új tudományos terv is indul, melynek célja az AIDS gyógyszerének megtalálása. Kétféle úton indulnak el, az egyik gyógyszer a rezeorvárokból - azaz nem osztódó sejtekből, ahol a vírus szinte kimutathatatlanul bujkál - távolítja el a vírust, míg a másik a szervezet immunválaszát hozná létre annak érdekében, hogy az a rezervoárokban felismerje és legyőzze a fertőzött sejteket. Bármelyik úton érnek is célba a kutatók, még legalább tíz évet várnunk kell az AIDS gyógyszerére - s persze a biztató eredmények ellenére sem garantálható, hogy egyáltalán megtalálják.

Kiirthatatlan vírus

Hiába elérhető közel harmincféle gyógyszer, mely a HIV vírus szintjét hivatott csökkenteni, a betegek életének meghosszabbításán túl - ami ugyan megbecsülendő - nem értek el eredményeket, mivel egyik szer sem képes teljesen kiirtani a vírust a szervezetből. Ennek egyik oka az, hogy a már említett rezervoárokban lappangó vírusokra nem hatnak a gyógyszerek, a másik pedig az, hogy a vírus mutálódik, és a megszokott gyógyszerre egy idő után már nem reagál. Emiatt igen nehézkes az HIV-pozitív betegek gyógyítása: a hármas kombinációkban szedett gyógyszereket nem mindegy, hogy a betegség melyik stádiumában és milyen mértékben adagolják, túl korán vagy túl későn adva csökken hatékonyságuk, és mellékhatásaik is kellemetlenebbek. Ráadásul ha valaki egyszer elkezdte szedni a gyógyszereket, élete végéig abba sem hagyhatja, mivel ez a vírus hirtelen kiugróan nagy szaporodásával járna.

Az újfajta gyógyszerek talán segítenek majd

Több új kutatási eredmény is reményre ad okot: egyrészt az Egyesült Államok egészségügyi kutatási központjának tudósai két olyan antitestet fedeztek fel, melyek laboratóriumi körülmények között semlegesítik a vírus ismert törzseinek 90 százalékát, és megakadályozzák, hogy az megfertőzze az emberi sejteket. Az antitestekhez, melyek egyébként a HIV-pozitívak szervezetében amúgy is termelődnek, egy molekuláris eszköz segített eljutni, mellyel sikerült megtalálni a vírus külső borításának sebezhető pontját. Minél közelebb kerülnek a kutatók ezekhez az antitestekhez és működésükhöz, annál gyorsabb lehet egy újfajta gyógyszer megalkotása.

AFP
AFP

Timothy Ray Brown az egyetlen férfi, aki eddig kigyógyult az AIDS-ből

Timothy igazi túlélő: kigyógyult a HIV-fertőzésből és a leukémiából

A "berlini páciens" is meghódította a kutatók fantáziáját: Timothy Ray Brown ugyanis nemcsak HIV-pozitív, de mellé leukémiás is lett, a csontvelőátültetés során olyan donort használtak, akinek egy mutáció miatt az a receptor, melyhez a HIV leggyakrabban csatlakozik nem jelent meg a fehérvérsejtjein. Timothy öt évvel a kezelés után köszöni szépen, jól van, és nemcsak a leukémiával kapcsolatban: bár semmiféle antivirális szert nem kap, a HIV vírus azóta nem mutatható ki a férfi szervezetében. Persze ezt a kezelést nem lehet minden fertőzött emberrel eljátszani, de az ezirányú kutatások és kísérletek talán jó eredménnyel járnak majd.

Franciaországban pedig a vírusellenes szerek szinte azonnali alkalmazásával kísérleteznek, néhány betegnél már abbahagyták a gyógyszereket, és mégis megállt a betegség, bár a páciensek HIV-pozitívsága azért megmaradt.

Hogyan öl az AIDS?


A vérrel, testnedvekkel vagy anyatejjel elkapott vírus az esetek kétharmadában jó darabig semmiféle tünetet nem okoz, és 3-4 hétig lappang is a szervezetben - ezért jó kicsit várni a tesztekkel. A fertőzöttek egyharmada viszont egy-két hónappal az esemény után betegségszerű tüneteket tapasztal: lázat, nyirokcsomó-megnagyobbodást, fáradékonyságot, izomfájdalmakat, ám a tünetek maguktól elmúlnak. A tünetmentes időszak ezután évekig eltarthat, mely során a magát akár egészségesnek tartó vírushordozó szervezetében folyamatosan termelődik a vírus, és ő folyamatosan megfertőzhet másokat. Az AIDS, azaz a szerzett immunhiányos betegség a megfertőződés utáni 7-9 évben fejlődik ki, mely során a beteg folyamatos opportunista fertőzésekkel és nyirokcsomó megnagyobbodásokkal küzd, melyek nemcsak kellemetlen tüneteket - hasmenés, fogyás, gyengeség, tüdőgyulladás, daganatos megbetegedések -, hanem két éven belül halált okoznak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.