10 év vagy 1 millió forint - Elképesztő hosszú Magyarországon az egyes műtétekre várakozók sora

operáció a nap cikke egészségbiztosítás műtét várólista Magyarország csípőprobléma kórház magánkórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az olykor kilométer hosszú kórházi várólisták miatt sok fájdalomtól gyötört beteg fordul inkább a magánkórházak szolgáltatásaihoz. Több ezer betegnek azonban nincs erre lehetősége, így csak egy dolgot tehetnek: várnak, olykor hosszú évekig.

10 év várakozás egy csípőprotézisért

Azt, hogy egy betegnek mennyi ideig kell egy operációra várnia, nemcsak az adott kórház befolyásolja, de állapota súlyossága, a műtét költségei és a hasonló betegek száma is. Egyes intézményekben javul a helyzet, de például a szombathelyi kórházban a korábbi 9 hónap helyett már négy-öt évet kell várni egy térdprotézis-műtétre, de a csípőprotézis- vagy a szürkehályog-műtétet is legalább három év várakozást követően végzik el. A kórház az anyagi lehetőségek kimerülésével indokolja a várólista megnövekedését, hiszen míg betegük egyre több, pénzük egyre kevesebb van, és egy csípőprotézis 800 000 forintba kerül. Akinek elviselhetetlen fájdalmai vannak, az némileg lerövidíttetheti a várakozási időt: a szakmai vizsgálat elvégzése után egy bizottság havonta dönt az esetleges előrébb sorolásokról.

Thinkstock
Thinkstock

A szombathelyi kórház példája cseppet sem egyedülálló, a legtöbb intézményben szintén hónapokat, éveket kell várni egy-egy költségesebb operációra. Szegeden egy nőgyógyászati műtét olykor két hónap, a győri kórházban egy szemlencsebeültetés két év várakozást követően végezhető el, de a kiskunhalasi kórházban egy csípőprotézis-beültetésre legkorábban 2022-re tudnak időpontot adni. A várakozás hosszú éveit sokak csak folyamatos fájdalomcsillapító-szedéssel tudják átvészelni, aminek szintén súlyos mellékhatásai lehetnek. A listák lerövidítése megoldaná a problémát, de ez nem az orvosokon múlik, hanem inkább a kórház anyagi lehetőségein.

Online választhatunk kórházat

A beavatkozások ugyanis sokba kerülnek, s ezt a betegek tb-fizetése korántsem fedezi. Így minden kórház annyi műtétet tud elvégezni, amennyire az adott hónapban vagy évben pénze van. Ha sok a beteg, és az adott intézmény rosszul áll anyagilag, akkor könnyen kialakulnak a több évre szóló várólisták.

Idén júliusban egy újításnak köszönhetően talán javulhat a helyzet, mivel az Országos Egészségbiztosítási Pénztár új, online követhető várólista-nyilvántartási rendszert indított el.

Segítségével a betegek megnézhetik, hogy a műtétükre hányan várakoznak előttük a különböző kórházakban, és kiválaszthatják azt az intézményt, ahol a legrövidebb a sor - az OEP pedig abban a kórházban finanszírozza az operációt. Az új rendszerben emellett a beteg várakozási ideje alatt gyógyszerre, terápiára és táppénzre költött összeget összehasonlítják a műtét költségeivel, és ha jobban jár a műtét rövid időn belül történő elvégeztetésével, akkor elképzelhető, hogy arra ad majd többletforrást a kórháznak.

Fizetős operációk jelenthetik a megoldást?

A hosszú várólistákat egy másik módszerrel is lerövidítenék: mivel a gyorsasághoz szükséges 500 milliárd forintot egyelőre nem lehet előteremteni, a Kórházszövetség elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy esetenként plusz pénzt kérnek majd a betegtől egy-egy műtétért.

Így nemcsak a páciens feküdhet hamarabb a műtőasztalra, de a kórházi dolgozók is némi többletfizetéshez jutnak, s így az orvosvándorlást is megakadályozhatnák. A Semmelweis Egészségügyi Kft. szakemberei már végeznek ilyen fizetős műtéteket az egyetem klinikai rendelőiben hétvégenként vagy hétköznap esténként. Az eddig kihasználatlan kapacitásuk így megszűnik, az így befolyó többletpénzből pedig az infrastruktúra, illetve a szakembergárda újítgatására is jut, amit később a nem fizetős betegek is élvezhetnek - ha lejárt a várakozási idejük. A fizetős szolgáltatások cseppet sem olcsók, egy hasi ultrahang nyolcezer, a gyomortükrözés huszonnyolcezer, a lézeres szemműtét majdnem háromszázezer, a csípőprotézis-műtét pedig egymillió forintba kerül. Ennek ellenére egyre többen fizetnek inkább, mert így még mindig jobban járnak, mint egy magánkórházzal.

Thinkstock
Thinkstock

Megéri a magánkórházakat választani?

Magán szemészhez, bőrgyógyászhoz vagy fogászhoz régóta járnak a betegek, de ma már sokan kisebb műtéteket vagy vizsgálatokat is magánkórházban végeztetnek. Ezek ugyan sokba kerülnek, de míg állami intézményekben egy sima ultrahangra is hónapokkal későbbre kaphatunk csak időpontot, itt még a nagyobb műtéteket is elvégzik pár héten belül, a beteg pedig sem türelmetlen orvosokkal, sem ehetetlen kórházi koszttal nem találkozik. Ellenben minden konzultációért, vérvételért és más vizsgálatért fizetni kell, ahogyan a kórházban eltöltött napokért is. A szakvizsgálatért, vagy egy hasi ultrahangért átlagosan tíz-húszezer forintot kérnek, a sebészeti beavatkozások százezer forintnál kezdődnek, egy epekőműtét kétszázötven-háromszázezer, a csípőprotézis-műtét pedig egy-másfél millió forintba kerül.

Magánbiztosítás

A borsos árak miatt egyre többen fizetnek havonta szokásos társadalombiztosítási díjuk mellett magánbiztosítónak is, így betegség esetén magánrendelőben vehetnek igénybe térítésmentes szakorvosi ellátást, egyes biztosítási csomagok a kórházi ellátást is finanszírozzák. Az újfajta biztosítás része az adómentesen adható béren kívüli juttatásoknak, így akár a munkaadótól is igényelhető. Segítségével kiküszöbölhető a hálapénz, a hosszú várakozási idő, így a betegek is elégedettebbek lehetnek - ha meg tudják fizetni.

Vigyázz velük! Egészséges ételek, amelyek tele vannak cukorralhttp://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20120919-egeszseges-etelek-amelyek-tele-vannak-cukorral-ketchup-muzliszelet-gyumolcsjoghurt.htmlEgészséges ételek, amelyek mégis hizlalnakhttp://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20120718-egeszseges-etelek-amelyek-megis-hizlalnak.htmlTúlsúlyos, de nem tehet róla - Akik egészségügyi problémák miatt nem tudnak lefogynihttp://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20120710-tulsulyos-de-nem-tehet-rola-akik-egeszsegugyi-problemak-miatt.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.