Nyuszómuszó lecserélte Gregor Bernadettet egy másik színésznőre

Magyar Attila Gregor Bernadett megcsalás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nyuszómuszó és Gregor Bernadett románcába most egy harmadik szereplő is bekerült.

rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence


A Hot! magazin információja szerint Nyuszómuszó ismét egy kolléganőjébe szeretett bele. Az új kedves állítólag a harminckét éves Helyes Georgina. A szerelmi háromszög pikantériája, hogy Bernadett rendszeresen játszik a Budaörsi Játékszín előadásaiban, ahol szőke vetélytársnője ugyancsak színpadra lépett már. A szemtanúk szerint a férfi és a fiatal színésznő már nem titkolják szerelmüket: az egyik bemutató után állítólag kéz a kézben sétálgattak és csókolóztak.

Gregor Bernadett és Magyar Attila kapcsolata két hónappal ezelőtt szakítással végződött, annak ellenére, hogy a két színész szerelme elsöprőnek indult: két családot is szétdúltak. Berni Somogyi Istvántól vált el, míg Attila a feleségét hagyta el. ,,Próbálgatjuk, ízlelgetjük a közös életet, ami nagyon jó. Mindig arra vágytam, hogy olyan párt találjak, aki legalább annyira akarja a gyereket, mint én. Nem titok, hogy Attila pedig ilyen. A két fiam mellé pedig most már szeretnék egy kislányt." - mondta a Blikknek akkoriban a színésznő.

www.budaorsijatekszin.hu
www.budaorsijatekszin.hu

Magyar Attila elhagyott párja, Gombás Mónika azonban új életet kezdett: tanárnőként dolgozik, és ő is hallotta, hogy egykori szerelme már Gregor Bernadettet is lecserélte. ,,Nagyon rossz olvasni a híreket, magamat akarom védeni azzal, hogy kizárom az életemből. Tanár vagyok, arra hivatott, hogy fejlesszem az embereket, ezért nehéz megállni, hogy elmondjam, miként lehet túlélni a magánéleti buktatókat, amelyek elég nagy sérülések. Ezért nem beszélek többet az érzéseimről." - magyarázta Mónika.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.