19 millió forint a követelés! Csala Zsuzsát is kihallgatják az ügyben

Terry Black Anettka Csala Zsuzsa per végrendelet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nyomozók faggathatják hamarosan Terry Blacket, Csala Zsuzsát és Anettkát. Utóbbi mostohalánya, Eperke ugyanis hamisnak véli apja végrendeletét, ezért feljelentést tett.

Anettka mostohalánya, Eperke korábban elmondta, hogy formai okokból elutasították az általa indított hagyatéki perben keresetét, pedig összesen 18 millió 913 ezer forintos örökségre tartott igényt. Anettka korábban elhunyt férje, Forgács Rezső lánya nem örökölt semmit, de nem nyugszik bele, új pert indít, ráadásul rendőrségi feljelentést is tett csalás és okirat-hamisítás alapos gyanúja miatt. Ugyan "ismeretlen tettest" szokás feljelenteni, de ez esetben nyilvánvaló: Anettkát, Csala Zsuzsát és Terry Blacket fogják faggatni a nyomozók, méghozzá azért, mert Rezsőnek a halála előtt állítólag Terry Black és Zsuzsa adtak kölcsön. A komika kikészült a hír hallatán.

Fotó: MTI/Kovács tamás
Fotó: MTI/Kovács tamás

"Jó áron adtam el a nagy házamat, kisebbet vettem sokkal olcsóbban, vidéken. Ezért tudtam adni húszmilliós kölcsönt Anettkáéknak, amikor kértek. Ez volt a legkevesebb azért a szeretetért, amit tőlük kaptam. A bíróság meghallgatta azt a tisztességében megkérdőjelezhetetlen egyházi személyt, aki az egyik szemtanúja volt a pénz átadásának. Egy ország látta, hogy hatvan évig szívvel-lélekkel dolgozom a színpadon. Most látniuk kell, hogy ilyen váddal ujjlenyomatot vesznek tőlem, rabosítanak, meghurcolnak?!" - vallotta magából kikelve, sírva Csala Zsuzsa a Blikknek, és elmondta, ő egyébként tiszteletbeli rendőrezredes, önkéntesként dolgozik a lopott kocsikat kereső zsarukkal.

Fotó: RTL Klub/Sajtóklub
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub

Terry Black nem csak az egyetlen élő tanúja - a másik időközben meghalt - Rezső utolsó, írott végrendeletének, de 10 milliós kölcsönt is adott az elhunytnak. "Anettka és Rezső önzetlen barátként segített, amikor nem volt munkám: műsort, fizetést adtak. Amikor pénzt kértek Rezső kezeléseire, még az ékszereimet is odaadtam, hogy segítsek" - mondta Terry Black, aki állítja, valódi Rezső végakarata, ahogy a kölcsön is.

Anettka Rezső halála előtt visszavonult a nyilvánosságtól, és méltatlannak tartja párja emlékéhez, ami zajlik. "Egyetlen hatóságtól sincsen félnivalóm, ennél több hozzáfűzni valóm nincs" - zárta rövidre Anettka. A bíróság érdemi döntése hiányában édesapja semmilyen tartozását nem kell kifizetnie Eperkének, mivel jelen állás szerint mindent Anettka örökölt, a tartozásokat is. "Amíg létezik két írott végrendelet, ami az örökös személyét, Anettkát illetően ugyanazt tartalmazza, addig őt illeti minden. Bár a köteles rész járna az elhunyt gyermekének, a végakaratban az áll, még élt az apja, mikor megkapta az apai részt. Ha ez így lenne, nem illetné meg Eperkét a köteles rész sem. Ebből adódik: ha nem örökölt semmit, az adósság sem szállt ügyfelemre" - magyarázta Rádi Péter, Eperke ügy­védje.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.