Csiszár Jenő és Jáksó László öt év után, 2014 szeptemberétől közös megegyezéssel távozik a Class FM-ből – írja hivatalos közleményében a rádió.

Ahogy a Life.hu is beszámolt róla, néhány hete már szóbeszéd tárgya volt, hogy a két műsorvezető és a rádió útjai különváltak. Az érintettek akkor szabadságon voltak. A Class FM most közleményt adott ki, amelyben azt írják, Csiszár Jenő és Jáksó László öt sikeres év után, 2014 szeptemberétől közös megegyezéssel távozik a Class FM-ből. 

Forrás: RTL Klub / MTVA

„A két műsorvezető a 2009. novemberi indulás óta meghatározó tagja volt a csapatnak, munkájukkal nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a Class FM hazánk leghallgatottabb rádiójává vált. Jáksó László, Csiszár Jenő és a Class FM közös megegyezéssel döntött úgy, hogy a műsorvezetők öt év közös munka után új kihívások után néznek. A rádió további sok sikert kíván nekik" - olvasható a közleményben.

A Class FM-en augusztus végétől hétköznap délutánonként 15:00-tól 20:00-ig Vágó Piros, este 20:00-tól pedig Szani Roland szórakoztatja a hallgatókat.

Közben Csiszár Jenő levélben hangsúlyozta: nem rúgták ki a rádiótól, közös megegyezéssel távozott. A Borson is megjelent levélben Csiszár egyebek mellett azt írja, 2009-ben egy nehéz, de szakmailag hatalmas kihívást jelentő feladatot kapott. „Kiélezett versenyhelyzetben kellett összerakni egy piacvezető rádiót, ahol legyek műsorvezető és társ-programigazgató . Mostanra a ClassFm napi 2.5millió hallgatóval az ország leghallgatottabb, piaci szempontból megkerülhetetlen média felülete lett. Szakmai életem csúcs 5 évén vagyok túl, de az elmúlt időszakban azt éreztem, hogy már fogy a motiváció, ezért úgy döntöttem, hogy váltok, és új kihívást keresek."

Hozzátette, nem tud arról, hogy megromlott volna kapcsolata a munkatársaival. „Mint minden munkahelyen, nálunk is különböző személyiségek dolgoznak, más-más jellemmel, így előfordulhat, hogy nem mindenkivel volt baráti a kapcsolatom, de ez az irányomból nem befolyásolta a szakmai munkát és az egymás iránti megbecsülést. Az viszont igaz, hogy a rádióban nem búcsúztam el mindenkitől hivatalosan. Mint írtam, jelenleg nyaralok a gyerekeimmel, ezt a szabadságom után és az új munkám bejelentése előtt terveztem."

Csiszár így zárja sorait: „Amint lesz valami velem kapcsolatos hír, például bejelentik az új munkámat, biztos értesülni fogtok róla."