Meggyanúsították a fiatal lányt, hogy ő lopta el az osztálypénzt - szégyenében véget vetett az életének

Forrás: Thinkstock -
halál öngyilkos tinédzser öngyilkosság rágalom szégyen
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szombaton temetik azt a 16 éves lányt, akit iskolájában meggyanúsítottak, hogy ellopta az osztálypénzt. Niki nem bírta elviselni a szégyent, felakasztotta magát - írja a Bors.

A fiatal lány holttestét április elsején találták meg, egy ruhaszárító kötélre akasztotta fel magát. Niki holttestét a nevelőszülei találták meg. "Az utóbbi időben nagyon megviselte, hogy szigetvári is­kolájában valaki eltüntette a néhány tízezer forintos osztálypénzt, amivel őt gyanúsították meg. Nem volt ellene semmilyen bizonyíték, nem is értem, hogy lehetett ilyen lehetetlen helyzetbe hozni Nikit. Bezzeg az igazi tettes meg röhögött a markába. A húgom tervezhette az öngyilkosságot, mert pár hete az egyik közösségi oldalon a családi képhez, amelyen hat testvéremmel vagyunk, azt írta: 'hiányozni fogtok'. Akkor nem értettem a bejegyzést, most már tudom, hogy akkor kellett volna segítséget szerezni neki – vádolta magát a lány nővére, Julianna.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

A szigetvári Tinódi Lantos Sebestyén általános iskola igazgatója is értetlenül áll a tragédia előtt, de az eltűnt osztálypénzről az újságírók megkeresésére nem akart beszélni, ahogy a szigetvári gyámhivatal is elzárkózott a nyilvánosság elől. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Niki öngyilkosságát közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.