Május 17 - Ma van a homofóbia-ellenes világnap

Thinkstock -
homofóbia homoszexualitás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
1990-ben május 17-én a napon törölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a homoszexualitást a Betegségek Nemzetközi Osztályozásából. 2005 óta a világnapot Magyarországon is ünneplik. 

Ennek ellenére még ma is sokakat ér hátrányos megkülönböztetés azért, mert a saját nemükhöz vonzódnak. Még ma is a világ 77 országában a homoszexualitás még mindig törvényellenes, az IDAHOT számításai szerint ez közel 1,5 milliárd embert érint.

Thinkstock

Minden évben május 17-én, a Nemzetközi homofóbia és transzfóbia ellenes világnap mindenkit arra szólít fel, hogy további kezdeményezésekre és cselekvésre van szükség. A világ több mint 100 országában, minden kontinensen, Albániától Zimbabwéig különböző rendezvényeken egyesületekkel, szervezetekkel, önkormányzatokkal és kormányokkal közösen hívják fel a figyelmet a feladatokra.

Május 17-én a Nemzetközi homofóbia és transzfóbia ellenes napon a melegjogi szervezetek azt kérik a politika mindegyik szereplőjétől, hogy harcoljanak a szexuális orientáció, nemi identitás és nemi önkifejezés elleni diszkrimináció és az erőszak minden fajtája ellen, és minden állampolgárt pedig arra bátorítanak, hogy mutasák meg, ez a nap lehet a remény, a sokszínűség és a béke napja, valóban mindenki számára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.