Juszt László pert nyert az MTVA ellen

Forrás: MTI/Földi Imre -
MTVA A tévé ügyvédje per Juszt László
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Juszt László műsorát, A tévé ügyvédjét 2009-ben szüntette meg az MTVA, pénzhiányra hivatkozva.

A műsorvezető elmondása szerint, amikor 2009-ben vége lett a tavaszi évadnak, Medveczky Balázs, a tévé akkori alelnöke megígérte, hogy A tévé ügyvédje ősztől folytatódik, ez azonban nem így lett. "Mivel külső gyártásban készítettük a műsort, fenntartottam az irodát, egész nyáron fizettem a kollégákat, dolgoztunk az őszi részeken. Augusztusban a csatorna úgy döntött, belső gyártásban szeretné tudni a műsort, kaptunk két szobát a székházban, egy belső gyártásvezetőt, kapacitást, ezért felmondtam a saját irodámat, és elbocsátottam azokat, akikre nem volt szükség. A műsorstruktúrában meghirdették, a műsorújságokban is szerepelt A tévé ügyvédje, ám a kamerapróba napján, egy nappal az élő előtt felhívott az alelnök, hogy nem lesz holnap adás. És a jövőben sem. Az ok: nincs rá pénz" - emlékezett vissza a Blikknek Juszt László.

Forrás: MTI/Földi Imre

Juszt szerint nem anyagi, hanem személyes és politikai döntés volt. "Biztatási kár és kártérítés, ezen a címen indítottam a pert" - nyilatkozta - "Nemcsak az irodabérlés, a kollégáim bére, de az én munkám is kárba veszett, ráadásul volt egy írásos ajánlatom az ATV-től, hogy menjek át hozzájuk, de mivel én mindig is kötődtem a Magyar Televízióhoz, elutasítottam."

A tévés érdekességképp elmondta, hogy a Marslakókra kifizetett összegből nyolc éven át mehetett volna a műsor, A dal egy-egy adására kifizetett összegéből kilenc részt tudott volna elkészíteni az ő műsorából, A tévé ügyvédjéből.

Juszt László végül háromszor is elnyerte az igazát.

Eltemették a Germanwings katasztrófát okozó másodpilótáthttp://www.life.hu/news/20150630-eltemettek-a-germanwings-legi-katasztrofat-okozo-masodpilotat-andreas-lubitzot.htmlCsendesen, a nyilvánosságtól távol, szűk körben helyezték örök nyugalomra Andreas Lubitzot hétfőn szülővárosában, Montabaurban.NewsAFPEzrek gyászoltak Japánban az állomásfőnök macska temetésénhttp://www.life.hu/news/20150629-tama-a-japan-allomasfonok-macska-16-evesen-elhunyt-ezrek-gyaszoltak.htmlJapán egyik sztárja, Tama, az állomásfőnök macska 16 évesen elhunyt. Az utódjáról már gondoskodtak: ezentúl egy Nitama nevű cica fogja felügyelni a rendet az állomáson.News--Gyászol a magyar válogatott csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázshttp://www.life.hu/news/20150629-dzsudzsak-balazs-gyaszolja-egyik-rokonat.htmlDzsudzsák Balázs elvesztette egyik rokonát, a haláleset miatt pedig a Dinamo Moszkva ausztriai edzőtáborába sem tudott elmenni. News--Szörnyű baleset: felborult egy gyerekeket szállító buszhttp://www.life.hu/news/20150628-szornyu-baleset-felborult-egy-gyerekeket-szallito-busz-belgiumban.html34 brit gyermeket és 8 felnőttet szállított a busz, amely vasárnap reggel Belgiumban felborult. Az információk szerint 35 sérültje és egy halálos áldozata van a balesetnek.NewsThinkstockKészülj a forróságra: visszatér az igazi nyár!http://www.life.hu/news/20150628-a-jovo-heten-visszater-a-nyari-ido.htmlSok-sok napsütés és végre felmelegedés - így kezdődik a július.News--Döbbenetes! Gyermeke koponyáját törte be az apahttp://www.life.hu/news/20150629-a-bagi-apa-ket-gyermeket-bantalmazta-betorte-a-koponyajat.htmlKét kisgyermekét bántalmazta súlyosan családi házukban a 34 éves apa; az agresszív férfit a rendőrség elfogta. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.