Ilyen gyermeksztár volt Szandi, Szinetár Dóra és Bery

Vuk Szekeres Nóra Szinetár Dóra Ullmann Mónika Sugár Bertalan gyerekszínész sztár Szandi Wolf Kati gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gyermeksztárként indultak, és van, akinek a karrierje ma is töretlen, de például Sugár Berci teljesen más hivatásban találta meg önmagát.

Szandit Fenyő Miklós fedezte fel tinikorában, Szinetár Dóra és Sugár Bertalan is gyermekénekesként kezdték, Ulmann Mónika „Moncsicsijét" sosem feledjük, Szekeres Nórit a Kölyökidő című műsorban ismertük meg, Ábel Anita pedig a Szomszédokból indult, Wolf Kati a Vuk rajzfilm nótájával robbant be a köztudatba.

Szandi 1988-ban szerepelt a Nyomorultak és a Bestiák című rockoperában a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Az énekesnő még 12 éves sem volt, amikor 400 jelentkező közül ő lett a Mini Tini popénekes-pályázat győztese, majd 1988 karácsonyán Szandi nővére, Pintácsi Viki egy Old Boys-koncerten meglátta Fenyő Miklóst, odament hozzá, és megkérte, hogy hallgassa meg a húgát.

Fenyő Miklósnak azonnal feltűnt Szandi tehetsége és tökéletes énekhangja,

és ezzel kezdetét vette a karrierje.

A most negyvenéves énekesnő zenei pályafutása még mindig töretlen, imádja őt a közönség, és ugyanolyan lelkesedéssel pattan színpadra, ahogy sok-sok évvel ezelőtt tette, igaz, a svájci sapka már lekerült a fejéről.

Szinetár Dóra művészcsaládban látta meg a napvilágot. Édesapja Szinetár Miklós Kossuth-díjas rendező, édesanyja Hámori Ildikó Kossuth-díjas színésznő. Innen egyenes út vezetett a színészi pálya felé, és a tehetséges kislány igen hamar beindította zenei karrierjét.

Dóra emlékezetes slágere a Buli után a takarítás, ahol még tinilányként, de már profi énekesként szerepelt.

Dóra, amikor Bereczki Zoltán felesége lett, karrierjét férjével folytatta, és számos duettjükkel kerültek a slágerlisták élésre. A pár útjai azóta elváltak, de közös dalaikat nem feledte a közönség.

Sugár Bercinek 1992-ben, 14 éves korában jelent meg első albuma, Hé, kölyök! címmel. A lemez egyik dala a "Csöngess be hozzám, jóbarát" volt.

Az énekes akkoriban még kissé duci, szeplős és szemüveges volt.

Később már Bery művésznéven, 1999-ben jelent meg második albuma, az Ébredj velem. Az album osztatlan sikert aratott mind a szakma, mind a közönség körében. 2000-ben megszületett a harmadik album is, Egyedül címmel, amelynek címadó dala, a Váczi Eszterrel énekelt duett megdöntött minden addigi magyarországi népszerűségi és rádiójátszási rekordot.

Beryvel azóta hatalmasat fordult a világ, az énekesi karriert hátrahagyva a jóga csodálatos világával kezdett foglalkozni,

és ma már sikeres oktatóként dolgozik. A Life.hu nemrég ellátogatott az órájára, és hatalmas élményben volt részünk.

Ullmann Mónika művészcsaládba született. Hároméves korában ismerkedett meg a színészkedéssel. 1976-tól gyermekszínészként játszott több gyermekfilmben és televíziós produkcióban. Nyolcéves korában szerepelt először a Nemzeti Színházban.

1981-ben, nyolcévesen énekelte el a Moncsicsi című dalt, ami a kor gyermekslágere lett.

Az Írtam a bátyámnak egy dalt című dallal részt vett az 1981-es Táncdalfesztiválon.

A színésznő ma is sikeres, és számtalan nagy szerepet tudhat maga mögött.

Szekeres Nóra 1990-ben szerepelt először kamerák előtt a Kölyökidő című műsorban. 1997-ben a Nekem8 és a Repeta című műsorokban láthattuk.

Nóri karrierje a gyermekévek után sem maradt annyiban, hiszen 2007-ben ő vezette a Sztárok a jégen című műsort. Ugyanebben az évben lett a Favorit című műsor vezetője is. 2008-ban ő vezette a Megasztár 4. című tehetségkutató versenyt.

Ábel Anitát a magyar nagyközönség 13 éves korától 12 éven át (1987–1999) láthatta rendszeresen a képernyőn a

Szomszédok című teleregényben, Mágenheim Julcsiként.

Ezután szinkronszínészként tevékenykedett, illetve az RTL Klub reggeli és déli beszélgetős műsorainak műsorvezetője volt.

Anita legutóbb a TV2 képernyőjén tűnt fel, a Drágám, add az életed! című vetélkedő műsorvezetőjeként.

Wolf Kati 1981-ben vált ismertté, amikor elénekelte a Vuk című rajzfilm főcímdalát,

az eredeti, Maros Gábor által előadott szerzemény nyomán.

Kati 2010-robbant be ismét a köztudatba, amikor elindult az X-Faktor című tehetségkutató műsorban. Az X-Faktor hetedik élő show-jában Keresztes Ildikó és Geszti Péter Wolf Katit, míg Nagy Feró és Malek Miklós Takács Nikolast küldte volna haza.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.