Magyarul beszélt a Teréz körúti robbantó, aki a detonáció után cipőt is cserélt. A robbantásban két járőr sérült meg, a rendőrnő eddig mélyaltatásban volt, de már felébresztették és sérülése ellenére felismerte a szeretteit.
A rendőrség mindent megtesz azért, hogy kézre kerítse a Teréz körúti robbantót. Sajtóértesülések szerint a borzalmas tette után ledobta a fehér horgászsapkáját és kapucniját húzta a fejére, valamint fehér sportcipőjét is lecserélte. Kiderült, hogy az egyik szórakozóhely előtt nekiment a biztonsági őrnek, akitől tökéletes magyarsággal kért elnézést - állítja a Bors.

A Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője, Dr. Simon Richárd, sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az értesülést. Tegnap azonban felhívást tettek közzé: annak a hölgynek a jelentkezését várták, aki a robbantás előtt elsétált a két járőr mellett. Állítólag a tanú már meg is jelent a rendőrségen, de több szemtanút is várnak. A robbantásban két járőr sérült meg, az életveszélyes állapotban kórházba szállított rendőrnő már jobban van, azonban még nincs kihallgatható állapotban. Azonban a Blikk értesülései szerint felébresztették a mélyaltatásból, és a szerettei nagy megkönnyebbülésére felismerte őket. Kollégáját lábszársérüléssel a Honvédkórházban kezelik, aki maga is kacérkodott az egészségügyi pályával, ezért tudott szakszerű segítséget nyújtani a rendőrnőnek a detonáció után: sapkájával csillapította a vérzést a mentők kiérkezéséig.