Íme minden idők 100 legnagyobb hatású fotója

fotó gyűjtemény Time magazin Robert Capa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Robert Capa, azaz Friedmann Endre két fotója is szerepel a Time magazin által készített válogatásban, amelyben minden idők száz legnagyobb hatású fotója látható.

A Time új fotógyűjteménye, amely a The Most Influental Images of All Time címen jelent meg, csütörtöktől könyvben, videókon és egy honlapon is látható. A fotók vagy filmekből származó képkockák között sok világszerte ismert kép van. Ilyen a New York-i ikertornyok összeomlásakor, szeptember 11-én készült Zuhanó ember című Pulitzer-díjas kép is, amelyet Richard Drew, az Associated Press fotósa készített.

Vannak olyan felvételek is, amelyek kevéssé ismertek, például Philippe Kahn kaliforniai szoftvermérnök képe újszülött gyermekéről: ez az első mobilkép, amely úgy készült, hogy Kahn 1997-ben összekötött egy mobilt egy digitális kamerával.

Philippe Kahn - First cell-phone picture, 1997 Fotó: Philippe Kahn

A magazin szerkesztői történészekkel, képszerkesztőkkel és kurátorokkal is beszéltek világszerte, a Time stábja pedig interjúkat készített a fotósokkal, a képek szereplőivel, barátokkal, családtagokkal, hogy minden képhez mellékelhessenek egy-egy esszét.

A száz kiválasztott fotó között van Robert Capa A milicista halála, valamint a D-day című képe, Matthew Brady híres Abraham Lincoln-portréja, az Iwo Jimánál lengő zászló, amit Joe Rosenthal fotózott és az Alfred Eisenstaedt által 1945-ben a Time Square-en lekapott csókolózó pár is vagy az Abraham Zapruder forgatta amatőr film 313. kockája, amely J. F. Kennedy meggyilkolásakor született 1963-ban.

Joe Rosenthal - Flag Raising on Iwo Jima, 1945 Fotó: Joe Rosenthal

A fényképek között szerepel a NASA felvétele, amelyet a Hold túlsó feléről készítettek a Földről, egy 1934-es fotó a Loch Ness-i szörnyről és az a szelfi is, amit Ellen DeGeneres csinált hollywoodi sztárokkal a 2014-es Oscar-gálán. A válogatásban helyet kapott Nilüfer Demir megrázó képe az Égei-tengerbe fulladt szír kisfiúról, Alan Kurdiról is.

/1611/_me_m20161118124212Felgyújtotta magát egy férfi egy bankban, sokan megsebesültekhttp://www.life.hu/news/20161118-felgyujtotta-magat-egy-ferfi-egy-melbourne-i-bankban-sokan-megsebesultek-1.htmlFelgyújtotta magát egy 21 éves férfi pénteken az ausztráliai Melbourne egyik bankfiókjában. A tűz robbanást idézett elő, amelyben ő és öt másik ember súlyosan, további 21-en pedig könnyebben megsérültek - közölte a rendőrség és a mentők. News--Elhunyt egy rab a budapesti börtönbenhttp://www.life.hu/news/20161118-meghalt-egy-rab-egy-budapesti-bortonben.htmlMeghalt egy rab egy budapesti börtönben. A férfi erőszakos bűncselekmények miatt ült, a cellájában kezdett dühöngeni és rátámadt az őrökre, akik minden bizonnyal többször megütötték és eszméletét vesztette. News--Napi abszurd! Oszladozó patkánytetemet talált új ruhájában egy nőhttp://www.life.hu/news/20161117-oszladozo-patkanytetemet-talalt-uj-ruhajaban-egy-no-most-perel.htmlNagy örömmel vette fel új ruháját egy amerikai nő. Még csak nem is sejtette, hogy nemsokára sokkot kap attól, amit abban talál. NewsOrigoBeleegyezett abba, hogy férje lefeküdjön a lányukkal! (18+)http://www.life.hu/news/20161117-az-anya-beleegyezett-abba-hogy-ferje-lefekudjon-a-lanyukkal-videora-vettek-az-aktusokat.html11 éves korától fogva alkohollal itatták szülei Amandát, hogy oldják a gátlásait, miközben az apja megrontja őt. Az édesanyja eközben videózott és fényképeket készített. A férj azzal győzte meg a feleségét a brutális tett helyességéről, hogy sok pénz van a gyerekpornóban, és jobb, ha a lányuk olyan ember által ismeri meg a szexet, aki szereti. News--Férgeket etetnek a rosszul teljesítő dolgozókkalhttp://www.life.hu/news/20161117-ferget-kell-ennie-annak-aki-nem-dolgozik-rendesen.htmlSajátos motivációt vetett be egy cég Kínában. Az undorító rituálé alól még a várandós nőt sem mentették fel. NewsOrigoFelrobbant az internet a tornázó fiú videójától http://www.life.hu/news/20161117-video-tornazik-egy-fiu-mar-tizmillioan-lattak-a-kozossegi-oldalon.htmlAndrei González Mercado videóját közel tíz millió ember nézte már meg a közösségi oldalán. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.