Nem lesz egyszerű Hajdú Péter és Sarka Kata vagyonának elosztása. Cégügyekben is összefonódik az egykori pár élete, biztosan nem lesz gyors a válóperük.

Sarka Kata és Hajdú Péter már nem akarják rendbe hozni a házasságukat, kimondták, vége a kapcsolatuknak. Így aztán már csak a válóper maradt hátra, amit Hajdú Péter kezdeményezett. Nem lesz egyszerű az osztozkodás, hiszen több közös cégük is van. Hajdú a milliárdos vállalkozását már eladta, az egész egy londoni befektető tulajdonába került. Azonban a Frizbi Entertainment Kft. ötvenegy százalékban tulajdonosa volt Kata cégének, a Magyarország Szépe Kft.-nek is.

Hajdú Péter eladta cégétForrás: Fb

"Amikor tavasszal megkeresett az angol cég, már az egész Frizbi Entertainmentet vitték volna, de akkor még csak a felét adtam el. Külföldön akarnak az én műsoraimhoz hasonló műsorokat gyártani, mivel ez egy nagy forgalmú cég, sokat ér a nemzetközi piacon. De annyi különböző cégem és elfoglaltságom van itthon, hogy én ezt már nem tudtam vállalni, maradtam ügyvezető, és végül az egész céget eladtam. Ahogy mondani szokás, nem lehetett ellenállni az ajánlatuknak"árulta el a Borsnak Hajdú Péter, aki a vételárról nem beszélt, de azt elmondta, hogy a cég 2015-ben 1,8 milliárdos forgalmat bonyolított. A lap megkérdezte, hogy a per előtti eladással vagyonának kimenekítése volt-e a célja, de Hajdú Péter ezt rosszindulatú feltételezésnek tartja. "Ez egy rosszindulatú feltételezés, csak üzleti megfontolásból döntöttem az eladás mellett. Jelenleg is több közös cégünk van Katával, és a Frizbi Entertainment eladása az ő tulajdonrészét a Magyarország Szépe Kft.-ben nem befolyásolja. A magyarországi munkáimat a jövőben a Frizbi Műsorgyártó Kft.-vel folytatom, és ez a cég lett az 51 százalékos tulajdonos Kata cégében is. Még az eladás előtt váltottunk, nem akartam olyan helyzetbe hozni Katát, hogy a jövőben egy londoni érdekeltségű céggel kelljen egyeztetnie az üzleti ügyeiről – mondta Hajdú, hozzátette, a többi közös cégükről békésen szeretne megállapodni Katával. – Ha nem sikerül, a bíróság dönt majd" – tette hozzá a műsorvezető. Kata úgy véli, könnyen meg tudnak majd egyezni.

Sarka Kata szerint vagyonuk elosztása nem lesz nehézFotó: Mudra László/Origo

"A szépségverseny örök, 2017-ben is lesz. Az első perctől tiszta köztünk, hogy a szépségverseny az enyém, az én álmom volt, de nem titok, közösen vásároltuk. Most tulajdonképpen ugyanaz a felállás, mint korábban volt, csak máshogy hívják a többségi tulajdonost. Egyébként az anyagi és cégügyek sosem adtak okot vitára köztünk, ezek a legkevesebbek.  Úgy hiszem, a válásunknak ezt a részét fogjuk tudni majd felnőttként kezelni" – mondta a lapnak.