Ők Balatonfűzfő hősei - A jeges Balatonból mentettek ki két embert

Forrás: Szakadáti Oliver / Life.hu -
bátorság Balaton életmentő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sashegyi Dániel és barátja, Csetényi Bence megmentették két ember életét a napokban a Balatonnál. Beszakadt alattuk a jég, a vízből kellett kihúzni őket. 

"Éppen kisebb pihenőt tartottunk korizás közben, amikor egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy távolabb hatalmasat reccsent a jég. Arra néztünk azonnal, és 100-150 méterre a parttól azt láttuk, egy pár süllyed el a vízben, kislányukat mindössze néhány lépés választhatta el a zuhanástól, mert ő, látva süllyedő szüleit azonnal megállt" - mesélték a fiúk a Veol.hu-nak.

A két balatonfűzfői fiatal a a bajba jutott család segítségére sietett. Egy szánkó és néhány bot segítségével próbálták kihúzni a párt a jéghideg vízből.

Két fiatal mentette meg egy pár életét a Balatonnál Forrás: Szakadáti Oliver / Life.hu

Egymásba kapaszkodva másztak ki a partra,

ahol a fiatalok azonnal mentőt akartak hívni. A pár azonban ellenkezett, mert jól érezték magukat, csak száraz ruhára volt szükségük, amit egy közeli büfében kaptak is. Nagyon hálásak voltak a gyorsan jövő segítségért.

Balatonfűzfő polgármestere, Marton Béla azt nyilatkozta, hogy nagyon büszke a két fiúra.

Életmentő kitüntetésben

szeretné részesíteni őket, amelyhez már meg is tette az első lépéseket. Az önkormányzat is elismerte Dániel és Bence kivételes bátorságát, hiszen ha nem érkezett volna időben a segítség, akár komolyabb baj is történhetett volna.

Szellem járt az új otthonuk kertjében: Fotó! http://www.life.hu/news/20170116-lefotoztak-a-kertben-olalkodo-szellemet.htmlA család azóta is magyarázatot keres a furcsa jelenségre, melyet a fényképezőgépük rögzített új otthonuk kertjében. NewsThinkstockSzörnyű baleset történt az M1-es autópályán: videó is készült a száguldó kamionrólhttp://www.life.hu/news/20170116-m1-es-autopalyan-kamion-szakitotta-at-a-szalagkorlatot-video.htmlHirtelen szakította át a kamion az M1-es autópálya középső szalagkorlátját. Csak a szerencsén múlt, hogy éppen ott nem volt autós, így senkit nem sodort el az irányíthatatlan jármű. Egy másik autó fedélzeti kamerája rögzítette a horrorbalesetet. NewsOrigoVisszatér a fagyos időjáráshttp://www.life.hu/news/20170116-idojaras-rettento-hideg-tart-magyarorszag-fele-keszulj-fel.htmlA következő napokban sem számíthatunk enyhülésre, sőt az előrejelzések szerint újabb kemény fagyok jönnek. News--25 év után találta meg a családját egy fiú http://www.life.hu/news/20170116-25-ev-utan-a-google-earth-segitsegevel-talalta-meg-a-csaladjat.htmlAz 5 éves kisfiú elaludt a vonaton, majd 1500 km-re az otthonától ébredt fel. 25 év után találkozott újra a családjával, 12 évig kutatott utánuk. News--Megrázó vallomás: megszólalt Klapka György feleségehttp://www.life.hu/news/20170116-megrazo-vallomas-megszolalt-klapka-gyorgy-felesege.htmlKlapka György felesége, Mária nem tudja feldolgozni az üzletember halálát. Azt mondja, a férje lánya, Nikol tartja életben. News--Kegyeletsértéssel vádolják Gábor Zsazsa férjéthttp://www.life.hu/news/20170116-kegyeletsertessel-vadoljak-gabor-zsazsa-ferjet-frederic-von-anhaltot.htmlFrédéric von Anhalt herceg kijelentette, hogy azt csinál felesége hamvaival, amit csak akar.News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.