6 évig feküdt egy ágyhoz láncolva a 31 éves férfi. Édesanyja szerint nem volt más választása, ki kellett kötöznie.

A 60 éves kínai nő azt mesélte, hogy a fiával 18 éves koráig semmilyen probléma nem volt. Jól teljesített az iskolában, igazán tehetséges fiú volt. De ezután, Wang Feng furcsán kezdett viselkedni, és később valamilyen mentális betegséget is megállapítottak nála. 

A 31 éves férfi 2004 végén, az egyetemi évei alatt megnémult, és soha többé nem szólt senkihez egy szót sem. Ekkor tűnt fel a családnak, hogy valami nem stimmel a gyermekükkel. Ugyan számtalan pszichiátriai kezelést kipróbáltak már, de egyik sem hozott pozitív változást a család életében.

Az anyja, miután már nem tudta kordában tartani a fia indulatait, egy ágyhoz láncolta őt (képünk illusztráció)Forrás: Thinkstock

Később sajnos már az édesanyja sem tudta kordában tartani a fiú indulatait, és elérkezett az a pont is, amikor mindenféle ok nélkül rátámadt idegen emberekre az utcán, és a saját rokonaira is. 

Az idős asszonynak nem volt jobb ötlete, egy külön kis házat építtetett Wang Feng számára, és az ott elhelyezett ágyhoz láncolta a férfit. - írta meg a DailyMail.

Wang továbbra is furcsán viselkedik: fél az emberektől, édesanyja jelenlétében is a takaró alá bújik. Nem eszik, amíg van körülötte valaki, de a nő is bevallotta, hogy fél a fiú közelébe menni, nehogy újra megüsse. 

Pillanatnyilag nem tudják kezelni a férfi betegségét, de az idős asszony abban reménykedik, hogy egyszer majd meg fogják tudni gyógyítani a fiát.

A közelmúltban más ehhez hasonló eset is történt: egy férfi disznóólba zárva tartotta a 92 dédnagyanyját, az okokat egyelőre nem tudni.