Szabó Zsófi és férje, Kis Zsolt kétlaki életet élnek

Forrás: Polyák Attila/Origo -
Szabó Zsófi Kis Zsolt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szabó Zsófi és Kis Zsolt mindennél jobban vágynak közös otthonra, ám Zsófit Budapesthez, Zsoltot Nyíregyházához köti a munkája. A fiatal pár folyton ingázik, így érthető, hogy még a babaprojekt – amiről folyton kérdezik őket – sem aktuális.

"Vágyunk rá, hogy ezt a kétlaki életet fel tudjuk számolni, és reméljük, hogy idén ez sikerül is. Egyikünk sem akarja feladni az életét, én szeretnék még sokáig az RTL Klubnál dolgozni, Zsoltinak pedig Nyíregyházán van a vállalkozása, ott élnek a lovai. Igazából a lovak kötnek minket Nyíregyházához. Ez egy életforma, ami teljes embert igényel, és pénzkeresési lehetőség is. Budapesten tartani lovakat drága, viszont ez mind megvan ott, Nyíregyházán" – nyilatkozta Zsófi.

Szabó Zsófi és Kis Zsolt 2016 őszén házasodtak össze Forrás: Polyák Attila/Origo

" A szerelmemért, a férjemért bármire képes vagyok, de a közös terveink között az szerepel, és jelenleg ezen is dolgozunk, hogy a fővárosban rendezzük be az életünket. Nem szeretném feladni a karrierem, és ezt Zsolti sem kérné" – tette hozzá a Borsnak, majd a gyerekvállalásról is beszélt: "Tudatos szülők akarunk lenni, előbb szeretnénk berendezni egy fix családi fészket. A jelenlegi életvitelünkbe nem beleilleszthető az, hogy gyereket vállaljunk. Az elsődleges most az, hogy házunk legyen, utána jöhet a baba" – szögezte le Zsófi.

Story-gála: Demjén Ferenc: "Nem hagytam abba"http://www.life.hu/sztarok/20170211-demjen-ferenc-kulondijat-kapott.htmlDemjén Rózsi különdíjat kapott a Story-gálán. De hogy mit üzen a fiataloknak, és hogyan érzi magát túl a 70-en, azt az alábbi videóban nézheted meg. TV + Sztárok--Nádai Anikó gyönyörű volt a Story-gálánhttp://www.life.hu/sztarok/20170211-nadai-aniko-gyonyoru-volt-a-story-galan.htmlA ValóVilág ideje alatt sokan piszkálták Nádai Anikót, hogy nagyon vékony. Nos, most sincs elhízva, de csak úgy ragyogott az év celebeseményén. TV + Sztárok--Story-gála: Gubík Ági az év színésznőjehttp://www.life.hu/sztarok/20170211-story-gala-gubik-agi-az-ev-szinesznoje.htmlGubík Ági lett a Story-gála Év Színésznője díjának nyertese. Beszéde ennyi volt: "Köszönöm!" A színésznő Barátok közt-beli karakteréről beszélt a Life.hu-nak. TV + Sztárok--Story-gála: Ők a díjazottak 2017-benhttp://www.life.hu/sztarok/20170211-a-story-gala-dijazottjai.htmlIdén 18. alkalommal vonultak végig a vörös szőnyegen a hazai társasági élet legfontosabb szereplői a Story Ötcsillag- és Érték-díj gáláján. A báli szezon legjobban várt eseményének fénypontja a hagyományokhoz híven a magazin olvasói, illetve a szakmai zsűri által odaítélt Ötcsillag- és Érték-díjak átadása volt. A látványos gálát Sophie Ellis-Bextor koncertje zárta. TV + Sztárok--Story-gála: Sarka Kata egyedül érkezett: "Nem ez életem partija"http://www.life.hu/sztarok/20170211-story-gala-sarka-kata-egyedul-erkezett.htmlSarka Kata egyedül jött a Story-gálára, a válásáról nem volt hajlandó beszélni, de a ruhájáról annál inkább. Azt is elmondta, szereti ezt a rendezvényt, de nem itt fog leginkább felszabadulni. TV + Sztárok--Havas Henrik Friderikusz Sándorról, Majkáról és Sebestyén Balázsrólhttp://www.life.hu/sztarok/20170211-havas-henrik-friderikusz-sandorrol-majkarol-es-sebestyen-balazsrol-beszelt.htmlHavas Henrik nem kíméli a közszereplőket. A riporternek általában mindenről és mindenkiről megvan a véleménye, legutóbbi interjújában például Friderikusz Sándorról, Majkáról és Balázsról is beszélt. TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.