Megkínoztak, felakasztottak egy fogyatékos fiút

Forrás: Leicestershire Police -
gyilkosság bántalmazás fogyatékosság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A két huszonéves elkövető videóra rögzítette, ahogy megkínoztak, majd meggyilkoltak egy fogyatékos férfit.

Joshua Hack és Keith Lowe tavaly júliusban követte el hidegvérrel a nem mindennapi kivégzést: a leicesteri Abbey Parkba csalták a mit sem sejtő Brendan Masont, ahol kegyetlenül bántalmazták, majd meg is ölték.

A két elkövető a leicesteri Abbey Parkba csalta a mit sem sejtő Brendan Masont, ahol kegyetlenül bántalmazták, majd meg is ölték Forrás: Leicestershire Police

A lábainál fogva lógatták fel egy fára, majd órákon keresztül ütlegelték, rugdosták a férfit, akit meztelenre vetkőztetve magára hagytak. A félholt áldozatra később az egyik parkőr talált rá, mentőt hívott hozzá, de a kórházban életét vesztette.

99 sérülést fedeztek fel az áldozat testén, melyek közül néhány már önmagában halálos volt:

összeesett a tüdeje, illetve a feje is komolyan sérült, roncsolódott az agya.

A múlt héten kezdődött tárgyalások egyikén kiderült, hogy az elkövetők videóra rögzítették az esetet, és arra kérték Masont, hogy mosolyogjon a kamerába. A 21 és 22 éves elkövető ügyében nemsokára ítéletet hoznak – írta meg a Metro.

A napokban egy 14 éves fiút is féltékenységből vertek halálra a sporttársai.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.