Továbbgyűrűzik a nemrég történt budapesti buszos sztori, a BKV állítása szerint az édesanya története nem fedi a valóságot. 

Ahogy arról már a Life.hu beszámolt, Majoros Vivien a Hősök terénél szeretett volna leszállni a 75-ös trolibuszról az 5 hónapos kisfiával, de egyedül nem tudta leemelni a babakocsit. A buszmegállóban várakozók közül egy hölgy Vivien segítségére sietett, ekkor történt a meghökkentő esemény. 

Az édesanya beszámolója szerint a segítője alul fogta a babakocsit, míg Vivien felül, és ahogy a gyermek a járdára ért, a sofőr becsapta az anya előtt a busz ajtaját, aki így a járműben rekedt. A történet szerint ekkor az utasok és az édesanya is szóltak a buszvezetőnek, aki erről tudomást sem véve kihajtott a megállóból, és folytatta az útját. 

Nem tudni, kinek van igaza, a kamerás felvételek nem egyeznek az édesanya vallomásával 
Képünk illusztráció
Forrás: Thinkstock

"A Benivel maradt asszony hangosan kopogott, a többi utas is kiabált, de még ez sem érdekelte, egyből a gázra lépett. Miután számonkértem, hogy mit művel, ezt a választ kaptam: »Fogja be, vagy ledobom! Majd a következő megállóban leszáll!« – mesélte Viven. 

A BKV azonnali vizsgálatot indított az ügyben, de véleményük szerint a busz kamerás felvételei és a hölgy története között komoly ellentmondások vannak. A felvételek szerint Vivien kisfia nem egy idegennel maradt a buszmegállóban, hanem egy ismerős hölggyel, aki végig velük utazott a járművön. Azt is hozzátették, hogy a sofőrnek senki nem jelezte az esetet, sem az édesanya, sem a többi utas. Miután a sofőr kihajtott a megállóból, az anya teljes csendben állt tovább a buszon, semmilyen módon nem próbált meg kommunikálni a sofőrrel. 

"Itt kívánjuk megjegyezni, hogy a szóban forgó járművön 7 db kamera van felszerelve, amelyek az eset teljes képi és hanganyagát rögzítették."

A BKV azt is hozzátette, hogy a sofőrök minden esetben igyekeznek jobban figyelni a kisgyermekkel közlekedő utasaikra, és nem tartják a 75-ös busz vezetőjét hibásnak a kialakult helyzetért, ugyanis senki sem jelezte felé a problémát – írta meg az Origo.