A szexi modell már egy ideje szingliként él, ezért valószínűleg már ráfér egy kis szerelem. Lehet, hogy a Forma 1-es versenyző mellett megtalálhatja a számításait?

Ahogy azt már korábban megírtuk, tavaly novemberben, 18 hónap után szakított Bella Hadid és a kedvese, The Weeknd. (Aki azóta Selena Gomezzel jár.) Állításuk szerint nagyon szerették egymást, csak egyikőjük életébe sem fért bele egy komoly kapcsolat. Éppen ezért úgy döntöttek, hogy továbbra is barátok maradnak. 

Most azonban egy újabb sztárpasi van a láthatáron, méghozzá az élet császáraként is emlegetett Lewis Hamilton. A fiatalokat a monacói nagydíj után látták együtt, és a szemtanúk szerint eléggé közvetlen viszonyban voltak.

Egy korábbi kép a fiatalokrólForrás: 2016 David M. Benett/David M. Benett

A szexi modellt egy barátnője, Winnie Harlow is elkísérte a versenyre, akiről szintén azt pletykálják, hogy tavaly randevúzott az autóversenyzővel. Winnie azonban tagadja a dolgot - írta meg a Glamour.

Lewis Hamilton az élet császára: Ezek a nők mind megvoltak neki
Ismét Forma-1-lázban ég a világ, ezen a hétvégén ugyanis elstartol a 2017-es szezon. Így persze adja magát, hogy Az élet császára sorozatunkban is olyasvalakinek nézzünk utána, akinek a neve már-már összeforrt a sportággal. A jelenlegi mezőny legnagyobb kujonja egyértelműen a 32 éves brit pilóta, Lewis Hamilton, ezért az ausztrál nagydíj előtt összegyűjtöttük a versenyző eddigi hódításait.