900 alkalommal erőszakolta meg, sőt majdnem agyoncsapatta árammal a nőt a férje

Forrás: Thinkstock -
nemi erőszak
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kathleen McMurchie hat éven át volt kitéve Brian McTaggart szűnni nem akaró brutalitásának. A férfi körülbelül 900 alkalommal erőszakolta meg volt feleségét, sőt, majdnem agyoncsapatta az árammal. "Puszta szerencse, hogy nem ölt meg engem vagy valaki mást. Brian egy pszichopata" - foglalta össze a nő a történteket. 

Az asszony megismerkedésükkor még szórakoztatónak találta a férfit, beleszeretett, és nem sokkal később teherbe esett. Ezt követően folyamatosan bántalmazta őt Brian. Először csak verbálisan, amit nem sokkal később tettlegesség követett.

Forrás: Thinkstock

A feleség hét hónapos terhes volt, amikor az egyik legdurvább eset történt vele. Éppen fürdött, amikor a férje hazaért. A férfi bement a fürdőszobába, bedugta a hajszárítót egy hosszabbítóba, és meglóbálta a szerencsétlen asszony feje fölött. Gúnyosan elvigyorodott, majd azt mondta: „Nézd csak, mit hoztam neked!", majd kirángatta a terhes nőt a kádból. A dulakodás közben a hajszárító a vízbe esett. Az asszony lába éppen akkor ért talajt, amikor meghallotta a csobbanást. Egy másodpercen múlt, hogy nem ütötte agyon az áram, a még meg sem született gyermekével együtt - idézi a Mirrort a szeretlekmagyarorszag.hu.

Kathleen a válogatott kegyetlenségek hatására már az öngyilkosság gondolatával is eljátszott, de képtelen volt magukra hagyni a gyermekeit. Később a szerencsétlen sorsú nő megismerkedett William-mel, aki segített megszöknie. Egymásba szerettek, és ma már boldog házasok. Az ő segítségével sikerült elkapni a rendőrségnek a pszichopata férfit is, aki jelenleg börtönben van. „Soha többé nem szabadna kiengedni. Veszélyes, lélek nélküli ember, aki könnyedén képes lenne bárkit megölni. Boldog vagyok, hogy végre nem bánthat már senkit" - nyilatkozta Kathleen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.