házasságkötés mosdó wc
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy mosdóban kellett kimondania a boldogító igent egy fiatal amerikai párnak.

Brian és Maria Schulz élete nagy napjára készült, és már a ceremónia is elkezdődött, amikor egyszer csak a vőlegény édesanyja arra kezdett panaszkodni, hogy fullad, nem kap levegőt és lehet, hogy asztmás rohama van. Gyorsan kellett cselekedni, a nőt bevitték a bíróság mosdójába, hogy oxigénhez juthasson és ott várják meg az orvosok kiérkezését.

A pár rettentően aggódott, de nem halaszthatták el az esküvőt, különben újabb 45 napot kellett volna várniuk rá, viszont az édesanyának, aki nem merte elhagyni a helyiséget, jelen kellett lennie az eseményen, hiszen ő írta alá a házassági engedélyt, így ott helyben, a WC-ben kellett kimondaniuk a boldogító igent.

A szerelmesek végül nem bánták, hogy így történt és nagyon hálásak voltak a bíróságnak, hogy ilyen gyorsan cselekedtek és végül sor kerülhetett életük legboldogabb pillanatára. Szerencsére azóta a férj édesanyja is jobban van.

Igazi mintaapa: Szabó Zsófi férje bepelenkázta a kis Mendelthttp://www.life.hu/sztarok/20180129-igazi-mintaapa-szabo-zsofi-ferje-bepelenkazta-a-kis-mendelt.htmlMegtörtént az, amire még Szabó Zsófi sem számított: férje, Zsolti tisztába tette kisfiukat, Mendelt. TV + Sztárok--A Real Madrid sztárjaival bulizott Hajdú Péter - Fotókhttp://www.life.hu/sztarok/20180129-a-real-madrid-sztarjaival-bulizott-hajdu-peter-fotok.htmlA Real Madrid sztárjaival bulizott Hajdú Péter. A társaság egy jótékonysági mérkőzés után vágott bele a budapesti éjszakába. TV + SztárokOrigoCsalódottak az erdélyi rajongók: nem vetítik le a Viszkist Csíkszeredánhttp://www.life.hu/sztarok/20180126-nem-vetitik-le-a-viszkist-csikszeredan.htmlNem lesz látható Csíkszeredán a Viszkis című film, amelyet már több erdélyi moziban is vetítenek. TV + Sztárok--Cseh Laci nem aggódik: szerinte Katinka jól tette, hogy kihagyott két versenythttp://www.life.hu/sztarok/20180126-cseh-laci-nem-aggodik-szerinte-katinka-jol-tette-hogy-kihagyott-ket-versenyt.htmlCseh Laci védelmébe vette Hosszú Katinkát és igen optimistán nyilatkozott: szerinte egyáltalán nem baj, ha az úszónő kihagy néhány versenyt, ráfér a pihenés. TV + SztárokMTIJanza Kata szomorú lenne, ha nem játszhatná többé Sissithttp://www.life.hu/sztarok/20180126-janza-kata-szomoru-lenne-ha-nem-jatszhatna-tobbe-sissit.htmlJanza Kata nagyon szeretné, ha a színház újra leporolná az Elisabeth című darabot és ő játszhatná ismét a főszerepet, ennek azonban több akadálya is lehet. TV + SztárokOrigoKárpáti Rebeka reagált a rosszindulatú kommentekrehttp://www.life.hu/sztarok/20180126-karpati-rebeka-reagalt-a-rosszindulatu-kommentekre-instagram.htmlKárpáti Rebekának a közösségi oldalán szegezték neki a kérdést, hogy miből keresi kenyerét. A gyönyörű modell most válaszolt. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.