Exkluzív interjút adott Vámos Miklós, elárulta akar-e érettségi tétel lenni

Vámos Miklós interjú Life TV író
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Köztudott, hogy a 68 éves Vámos Miklós író, műsorvezető nem szeret szerepelni, a Life TV-vel most mégis kivételt tett, és exkluzív interjút adott Domszky Lászlónak. Mesélt nagysikerű műsorának, a Lehetetlennek kulisszatitkairól, és arról is, hogy milyen fogadalmat tett a 60. születésnapján.

„Egy bizonyos kor után már úgy éreztem, hogy mindent elmondtam" – mondta a Life TV-nek adott exkluzív interjújában Vámos Miklós író. Köztudott, hogy nem szeret szerepelni, inkább az általa készített dolgokat „reklámozza" szívesebben, ezek pedig a könyvek.

Domszky Lászlónak azt is elárulta, hogy jól viseli az idő múlását, bár szerinte a fiatalság nem naptári kérdés, hiszen ameddig van kezdeményezőkészség és kíváncsiság az emberben, addig ifjú marad. De a 60. születésnapján mégis tett egy fogadalmat, úgy döntött, nem szorong többé semmi miatt.

Arra a kérdésre, hogy szeretne-e érettségi tétel lenni, azt válaszolta, inkább kerülné a kötelező jelleget, szívesen látná nevét az ajánlott olvasmányok között. „Az olvasásnak megvan a maga fáradalma, de valljuk be, minden jó dolognak. A szexben is van egy munkarész." – mosolygott az író.

Az interjúban kitért többet között arra, hogyan vezetett egy 3 évvel ezelőtti szakítás a tangó szeretetéhez és azt is, hogy Móricz Zsigmond milyen emléktárgya lapul az íróasztala fiókjában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.