Détár Enikő próbál figyelni az egészségére, és kozmetikai beavatkozásokon is átesett már

Détár Enikő színész szteroid plasztika
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Térdműtéte után is ugyanúgy teljesít a színpadon Détár Enikő, habár néha erős gyógyszereket kell szednie. Nemcsak egészségesen, de faiatalon is próbálja magát tartani. Eddig plasztikai műtéte nem volt, de azt mondja: egyáltalán nem ciki, ha valaki ilyet bevállal. 

"Volt, hogy csak úgy tudtam végigcsinálni egy előadást, hogy szteroidokat kaptam. Időnként olyan az életem, mint a versenysport: feltuningolnak az orvosok" - nyilatkozta a Ripostnak Détár Enikő színésznő. Az utóbbi időben ugyanis két térdműtéten is átesett, ami igencsak megterheli szervezetét, a sportról is le kellett mondania. "Olyan kis gyerekes trükkjeim vannak, ha otthon főzök, akkor néha felveszem a lábsúlyzót, a derekamra tekerem, addig is edzek. Ha olyan előadásom van, ahol nem kell végig a színpadon lennem, azt az időt igyekszem arra fordítani, hogy az öltözőben kondizzak kicsit" - mondta a színésznő, aki az egészséges táplálkozást is szeretné újra a mindennapjai részévé tenni.

Détár Enikőnek még mindig vannak gondjai a térdével Fotó: Polyák Attila - Origo

A Lokálnak arról is beszélt, hogyan diétázott és nem idétázott korábban. "Kamaszként volt, hogy nagyon elengedtem magam, így nemegyszer drasztikus diétába kellett kezdenem. Nem tagadom: néha brutálisan éheztettem magam. Volt, hogy napi egy kekszet ettem és csak vizet ittam" - árulta el a lapnak Détár Enikő.

Arra is kitért, hogy szépsége megőrzése érdekében sok más színésznőhöz hasonlóan ő is átesett már kisebb nagyobb beavatkozásokon, de az arcához soha nem nyúltak. "Voltak apró dolgok, melyeket az évek során változtattam, de az arcomon például még nem varrtak, és ezt szeretném is megúszni, ha lehet. Merthogy egyáltalán nem biztos, hogy meg tudom vagy meg akarom ezt úszni. A kiváló kozmetikai kezeléseknek köszönhetően ma már ugyan elkerülhető a plasztika, de nincs kizárva, hogy egyszer szükségem lesz rá, és szerintem ezzel nincs semmi probléma, egyáltalán nem ciki a plasztika" - mondta, de azt is hangsúlyozta, hogy itt is fontos a mértéktartás.

Jennifer Aniston és Justin Theroux Brad Pitt szerelmes üzenetei miatt válnak?http://www.life.hu/sztarok/20180222-jennifer-aniston-es-justin-theroux-brad-pitt-szerelmes-uzenetei-miatt-valnak.htmlJennifer Aniston és Justin Theorux házassága tönkrement, és ehhez Brad Pittnek is lehet valami köze: az ő szerelmes üzenetei bizonytalanították el Justint. TV + Sztárok--Kulcsár Edina leghőbb vágya, hogy egy farmon élhessen állatok közötthttp://www.life.hu/sztarok/20180222-kulcsar-edina-leghobb-vagya-hogy-egy-farmon-elhessen-allatok-kozott.htmlKulcsár Edina nemcsak kutyusát imádja, hanem minden állatot. Leghőbb vágya, hogy egy farmon éljen állatok között. TV + Sztárok--A jegygyűrű nem tartozik a közös vagyonhoz, így Jennifer Aniston a válás után is megtartjahttp://www.life.hu/sztarok/20180222-a-jegygyuru-nem-tartozik-a-kozos-vagyonhoz-igy-jennifer-aniston-a-valas-utan-is-megtartja.htmlNem tudni, hogy érzelmi vagy anyagi okok maitt nem akar megválni jegygyűrűjétől Jennifer Aniston, mindössze annyit tudni, hogy megtartja a válás után az 500 ezer dollárt érő 8 karátos gyémántot. TV + Sztárok--Vajna Timi gyerekkori képet posztolt: nincs megelégedve akkori kinézetévelhttp://www.life.hu/sztarok/20180222-vajna-timi-gyerekkori-kepet-posztolt-nincs-megelegedve-akkori-kinezetevel.htmlVajna Timi szinte rosszul lett, amikor egy oviskori képére bukkant. „Úgy néztem ki, mint egy fiú" – siránkozott. TV + SztárokOrigoVadonatúj luxusautóban feszít Rubint Rékahttp://www.life.hu/sztarok/20180222-vadonatuj-luxusautoban-feszit-rubint-reka-fotok.htmlBoldogságtól sugárzó arccal töltötte fel legújabb képeit a Facebookra Rubint Réka. A fitneszmami ezúttal egy új luxusautóval járja az országot. TV + SztárokOrigoAmerikába utazik Andy Vajna az Oscar-díjátadórahttp://www.life.hu/sztarok/20180222-amerikaba-utazik-andy-vajna-az-oscar-dijatadora.htmlAmióta a Story Gálán Andy Vajna az asszisztensével vett részt, felesége Timi többször is hangot adott szomorúságának Instagramján, sőt, arról is posztolt, hogy férjét örökké szeretni fogja. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.