Aranyosi Péter elmesélte letartóztatásának történetét: bilincsben vitték el a rendőrök

Forrás: Facebook/Aranyosi Péter -
Aranyosi Péter rendőrök letartóztatás bilincs
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Aranyosi Péter saját magát juttatta börtönbe, és azt is elmesélte, hogy hogyan. 

Aranyosi Péter az RTL Klub reggelijében mondta el letartóztatásának történetét. A humorista kálváriája néhány elveszett irattal kezdődött, melyet – ahogy kell – bejelentett a rendőrségen. Később azonban a személyi igazolványát megtalálta, ugyanis kiderült, hogy azt nem vitte magával. Hiába jelentette be azonban a változást, amikor a bankban szeretett volna pénzt kivenni kártyájáról, megtörtént a baj.

Aranyosi Péter elmesélte letartóztatásának történetét Forrás: Facebook/Aranyosi Péter

Odajött a két rendőr, és a biztonsági, elvittek hátra. Akkor ott rám ordítottak, hogy a személyi. Mondtam, hogy az az enyém, nézzék meg. Azt mondták, azt mindenki mondhatja" – mondta Aranyosi. „Meg voltam bilincselve" – tette hozzá a humorista, akit bevittek a rendőrök. „Az Andrássy úton vittek bilincsben. Lecsukattam saját magamat" - mondta a humorista.

A Facebookon üzenget egymásnak Majka és Jollyhttp://www.life.hu/sztarok/20180606-a-facebookon-uzenget-egymasnak-majka-es-jolly-botrany.htmlKommentháború alakult ki a Facebookon Majka és Jolly között. A vitát a VOLT Fesztivál idei himnusza váltotta ki. TV + SztárokOrigoNövényi Norbert megszólalt az ítéletről: nem tartja igazságosnakhttp://www.life.hu/sztarok/20180606-novenyi-norbert-megszolalt-az-iteletrol-nem-tartja-igazsagosnak.htmlA Fővárosi Törvényszék 3 év négy hónap börtönbüntetésre ítélték adócsalás és magánokirat-hamisítás vádjával. Az ítélet nem jogerős, az olimpikon fellebbezik. TV + Sztárok--Ők lesznek idén a Balatoni Nyár műsorvezetőihttp://www.life.hu/sztarok/20180606-ok-lesznek-iden-a-balatoni-nyar-musorvezetoi-szabo-erika.htmlJúnius 18-tól indul a Balatoni Nyár, a Duna Televízió népszerű magazinműsora. Immár az is kiderült, kik lesznek idén a műsorvezetők. TV + SztárokOrigoNéhány kommentelő szerint Majoros Hajni ismét babát várhttp://www.life.hu/sztarok/20180606-nehany-kommentelo-szerint-majoros-hajni-ismet-babat-var.htmlMajoros Hajni és Majka törökországi nyaralásukról töltöttek fel fotót, az egyik kép pedig beindította a rajongók találgatását: úgy gondolják, Dundika terhes. TV + SztárokOrigoJordán Tamás újra szerelmeshttp://www.life.hu/sztarok/20180606-jordan-tamas-ujra-szerelmes-szinesz.htmlÚj párja van a 75 esztendős Jordán Tamásnak. A színészre egy negyvenes hölgy személyében talált rá a boldogság. TV + Sztárok--Pataki Ági volt modell nyilatkozott a #metoo-mozgalomrólhttp://www.life.hu/sztarok/20180606-pataki-agi-volt-modell-nyilatkozott-a-metoo-mozgalomrol.htmlA férfi modellek éppúgy nincsenek biztonságban, mint a nők, de ők is éppúgy hallgatnak, mert féltik a munkájukat. Az In Style magyar kiadása 19 oldalas összeállításában megszólalnak tapasztalataikról azok, akiknek a testük a munkaeszközük, vagyis am is aktív, és egykori modellek. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.