Hajdú Péter nyilatkozott a szakításáról Alföldy Annával.

Év elején talált rá a szerelem Hajdú Péterre Alföldy Anna személyében. Bár úgy tűnt, nagyon boldogok együtt, öt hónap után véget ért a kapcsolatuk. Először csak a közös képek tűntek el a modell közösségi oldaláról, majd mindketten megerősítették a szakításuk hírét.

Most Hajdú Péter a hot! magazinnak bővebben is nyilatkozott a történtekről. Kiderült, nem véletlen, hogy Annát nem mutatta be a gyerekeinek.

Hogy a párom megismerkedhessen a gyerekeimmel, ahhoz idő kell. Eleinte ezért sem estünk túl rajta. Noncsi tízéves, Dávidka nyolc, van már elképzelésük a világról, egyszerűen nem akartam, hogy a találkozást a barátnőmmel pressziónak vegyék. Majd teltek a hetek, de a kapcsolatunk nem tudott elmélyülni. Valahol mélyen már tudtam, hogy nem fog sor kerülni a találkozásra. De nincs ezzel semmi baj. Annával megpróbáltuk, nem működött. Szívből kívánom, hogy találja meg a boldogságot! Én is keresem tovább.”

Hajdú Péter és Alföldy Anna öt hónap után szakítottakForrás: Facebook/Hajdú Péter, Facebook/Ritual by NONO