Egy párként vett részt az Ázsia Expressz 2 műsorának forgatásán Kandász Andrea és Demcsák Zsuzsa. A két tévést 20 éves barátság köti össze, ennek ellenére a „kalandjuk” nem volt feszültségmentes. „Mi egy háborúban voltunk” – jellemezte röviden Kandász Andrea a felvétel idejét. 

„Rájöttem, sértődékeny vagyok. Persze, a tapasztalat is új volt, nyilván engem sem kell félteni egy ilyen helyzetben, de olykor érzékenyen érintett egy-egy szituáció, hiszen a férjem szeret, a lányommal talán kamaszkorában volt némi súrlódás, de én mindig az együttműködésre törekszem. Persze, tudtam, hogy Zsuzsi csipkelődő, de ezt korábban soha nem vettem fel, igaz, nem is voltunk ilyen kiélezett helyzetben (...) Bár amit mondott, abban sokszor igaza volt, csak a stílust nem bírtam” – mondta el Kandász Andrea a Blikknek

Forrás: FEM3

„Húsz éve ismerjük egymást, tíz évig nagyon intenzíven, majd utána jött tíz év, amikor már csak havonta egyszer hívtuk egymást, ha időnk engedte. Sok munkám volt, Zsuzsi átkerült egy másik csatornához, jöttek a mindennapok. Így amikor belevágtunk ebbe a kalandba, tartottam is attól, mennyit változtunk” – tette hozzá Andi. 

Forrás: Instagram

A lap arról is ír, hogy már az első epizódban kellemetlen szituáció alakult ki a két versenyzőtárs között, Demcsák Zsuzsa véletlenül fejbe verte párját. Andi az ütéstől megszédült, le kellett állítani a játékot, majd azonnal orvost hívtak hozzá. Demcsák zokogva kért elnézést a baleset miatt.