Schmuck Andor és 26 évvel fiatalabb felesége több gyereket is szeretne

Schmuck Andor gyermekáldás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Schmuck Andor és fiatal párja, a 26 évvel fiatalabb Hanák Eszter hétvégén házasodtak össze. A nagy napról és a gyermekáldásról is mesélt az ifjú pár.

Schmuck Andor és Hanák Eszter Budapest egyik legszebb szállodájában mondták ki a boldogító igent. A pár egyébként márciusban találkozott, de az összeköltözést és az eljegyzést is hamar megejtették.

Az egyházi szertartást követően, ahol a tanúk Fodor Zsóka és Korda György voltak, egy belvárosi étteremben tartottak fogadást. "Eszter mellett minden nap ajándék, nem gondolkodom a holnapon, hanem a mának élek vele. Azt szokták mondani, hogy a második házasság a remény diadala a tapasztalat fölött, és úgy érzem, a hátralévő életem Eszterrel fogom tölteni" - nyilatkozta a Borsnak Schmuck Andor.

A lapnak az újdonsült feleség is megszólalt, és a gyermekáldásról is szívesen nyilatkozott: "Egészen az esküvő előtti napig nem izgultam, de a templomi szertartáson háromszor is majdnem elsírtam magam. Szerencsére úgy történtek a dolgok, ahogy elképzeltem. Andor számomra minden tekintetben az igazi férfi, aki mellett felszabadultan, igazán nőnek érezhetem magam. Még fél évem van hátra a főiskolából, utána természetesen lehet szó a családalapításról is, mert több gyereket szeretnék" - mondta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.