Az überkirály állítja, pénzért bármit megvehet, csak az időt nem. Mivel abból igen kevés van neki, úgy döntött összeköti a kellemest a hasznossal, ezért még a borbélynál sem száll le a motorról, hogy dolga végeztével azonnal tovább indulhasson.

Szinte nincs olyan nap, hogy Berki Krisztián ne keltene feltűnést valamivel. Olykor csöppet sem hétköznapi megjelenése miatt, máskor csípős megjegyzéseivel kerül a figyelem középpontjába. Legutóbb sajátos „parkolási" szokásával lepte meg az egyik borbélyszalont, amelynek rendszeres látogatója. „Az idő az egyetlen, amit ma Berki Krisztián nem tud megvenni. Minden másra ott van a pénz, ami a zsebemben van. Az én időmmel senki ne szórakozzon, én se szórakozok más idejével. Éppen ezért megyek be a szalonba is motorral. Így nem kell leszállnom, nem kell parkolóhelyet keresnem. Csak beállok vele és máris nyertem két percet. Ha ezt egy hónappal beszorozzuk több óra spórolásról beszélünk" – mondta az ÜBERKIrályban Berki, aki mindig ad a megjelenésére. 

Berki KrisztiánForrás: Sláger Tv

„Korábban is meg volt nyírva a szakállam, ebben is iszonyatosan nagy tehetség vagyok tükörrel és tükör nélkül is. Aztán elvittek a mostani borbélyomhoz és itt ragadtam. Azóta rendszeresen járok hozzá" – mondta Berki Krisztián.