Felmondott a József Attila Színházban Rékasi Károly: "Bicegő nyomorék lettem!"

sérülés baleset Rékasi Károly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rékasi Károly évekkel ezelőtt szenvedett súlyos motorbalesetet, Azóta rengeteg műtéten esett át a színész és centikkel lett rövidebb a lába. 

Csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken folytatódott Rékasi Károly motorbalesetének ügye, ahol a vádlott börtönbüntetését elengedték, de kártérítést kell fizetnie.

Rékasi Károly életét gyökerestül megváltoztatta a baleset.

Rékasi Károly

"Nem vagyok bosszúvágyó, én csak az igazság kimondását és érvényesítését szerettem volna. Két és fél évig az életem nagy részét kórházban töltöttem, négy centivel rövidebb jobb lábbal élek, és még csak most kezdődik az ügy anyagi rendezése, mert aki elütött, elismerte a hibáját, végül meggondolta magát, így a bíróság csak most tudott pontot tenni a történtek végére. Arról már nem is beszélek, hogy egy „sajnálom" sem hagyta el a száját irányomban. A baleset óta csak álmomban futhatok. Ez egy nem létező dolog lett számomra. Szembesülnöm kellett azzal is, hogy a következő évadban egyetlen új darabban sincs ott a nevem.

Persze érthető, hiszen egy bicegő, dülöngélve járó nyomorék – és ezzel a szóval nem minősítem, csak nevesítem magam – maximum egy idős, roggyant embert játszhat, amire köszönöm, még nem készülök.

Más szerepben a sántítással viszont elvonhatom a néző figyelmét, így elbúcsúztam a József Attila Színháztól. Még nem tudom, merre tovább, de úgyis kitalálom. De bármerre is vezessen az út, az biztos, hogy a színészkedés lesz a fő csapás, hiszen nem értek máshoz" -mesélte megtörten a Borsnak a színész.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.