Kulka János példája ad erőt a gyógyuláshoz Sas Józsefnek

Forrás: MTI/Földi Imre -
Kulka János stroke Sas József gyógyulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sas Józsefnek Kulka János gyógyulása ad erőt a mindennapokban.

Sas József januárban a thaiföldi nyaralásán kapott stroke-ot. Szerencsére már jobban van, ugyanakkor még mindig ágyhoz van kötve és a beszéd sem megy neki gördülékenyen. A humorista felesége, Zsuzsa bizakodó, és Kulka Jánost tekinti követendő példának, aki jóval fiatalabb férjénél, mégis hasonlón ment már keresztül.

Kulka művész úr többször mesélt már arról, hogy ő min ment keresztül, hogyan gyógyult meg, hogyan küzdött. Nemrégiben is adott interjút egy lapnak, azt együtt elolvastuk Jóskával, nagyon tanulságos volt. Sok erőt adott nekünk, mert látjuk azt, hogy kellő kitartással és akarattal még ebből a csúnya betegségből is ki lehet jönni. (...) Jóska 20 évvel idősebb, mint Kulka János, aki bár nem teljesen ugyanazon ment át, mint a férjem, de a beszédével neki is voltak gondok. A férjem kommunikációja lassabb, mint volt, de mindenről beszélget. Szeretnénk, ha az is visszaállni a régi formájába, dolgozunk rajta. Néha hezitál, keresi a szavakat, de máskor verseket idéz vagy énekel. Nagyon változó, de látjuk a színész úr példájából is, hogy sokat tud javulni az ember beszéde a stroke után, ha dolgozik rajta" - nyilatkozta Zsuzsa asszony a Blikknek.

Sas József Forrás: MTI/Földi Imre

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.