Testvére meggyilkolta a mórahalmi férfit, majd rágyújtotta a házat

Forrás: Thinkstock -
gyilkosság testvér Mórahalom
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Testvére gyilkolta meg azt a mórahalmi férfit, akinek holttestét egy leégett családi házban találták meg szombaton a homokháti kisvárosban. 

Teljes terjedelmében égett egy körülbelül hetven négyzetméter alapterületű családi ház és a mintegy huszonöt négyzetméteres melléképülete szombaton Mórahalmon, a Cinke dűlőben. A tűzeset oltási munkálatai után a katasztrófavédelem munkatársai egy holttestet találtak a helyszínen. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a férfi halálát gyilkosság okozta - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Deák Sándor vasárnap az MTI-t.

Leszúrta testvérét és rágyújtotta a lakást - Képünk illusztráció Forrás: Thinkstock


A nyomozók a bejelentéstől számított 12 órán belül azonosították, elfogták, előállították, majd őrizetbe vették a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, az áldozat testvérét. A megalapozott gyanú szerint a húszéves férfi egy vitát követően leszúrta a testvérét, majd rágyújtotta a házat.

Kihallgatása során a gyanúsított beismerő vallomást tett,

ellene emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás - tudatta a sajtóreferens. A nyomozók kezdeményezték a férfi letartóztatását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.