Schobert Norbi továbbra is kitart állításai mellett, a stílusa miatt azonban elnézést kért. Hozzátette, családja szempontjából nem érte meg neki ez a botrány, a gyerekei napokig depressziósak voltak.

Schobert Norbi kijelentései mindent felforgattak, napokig tartotta lázban ez az embereket és a celebeket is. Sokan nem értettek vele egyet, ugyanakkor voltak olyanok is, akik kiálltak Norbi mellett.

Schobert Norbert szerint ezzel a stílussal érte el a megfelelő nézettségetForrás: TV2

A fitneszguru a Tények Pluszban adott exkluzív interjút a „botrányáról", ahol elmondta, a stílusáért elnézést kér, de a kijelentései miatt nem.
Hangsúlyozta, ő nem azokról a nőkről beszélt, akik most szültek vagy szoptatnak, hanem azokról, akik már nagyon sok éve élnek hatalmas túlsúllyal.
„Elnézést kérek a stílusom miatt, de ez meghozta a nézettséget." – mondta, de szerinte azért forgatott fel ez mindent, mert „betalált". Szerinte az évek óta 20-30 kiló túlsúllyal élő nők nem boldogok. Azt is elmondta, az ő ismeretségi körében nem egy olyan válásról tud, amely a feleség tartós elhízása miatt következetett be. Azt is elmondta, hogy a szeretet és a vágy két különböző dolog. Bevallotta azonban, hogy a családja szempontjából nem érte meg ez a botrány.„Depressziósak voltak napokig a gyerekeim. Durva dolgokat írtak nekik" – mondta Norbi. „Vannak álmatlan éjszakáim" – tette hozzá. Az is kiderült, Réka a zárt ajtók mögött is támogatta-e őt. Réka kiállt mellettem a nagy nyilvánosság előtt. Amikor becsuktuk az ajtót az első nap azt mondta, hogy hülye vagyok. Aztán elkezdte magát felszívni (...) Azt mondta, a stílusod az nem az igazi." Norbi ezzel együtt úgy gondolja, sikerült felhívnia a figyelmet egy komoly problémára, és ez a fontos.