Csúnya véget ért Lakatos Levente és Koroknyai Virág barátsága

Fotó: Polyák Attila - Origo
Fotó: Polyák Attila - Origo -
vita sugardaddy szépségkirálynő barátság Koroknyai Virág Lakatos Levente
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Koroknyai Virág a közösségi oldalán fakadt ki: Lakatos Levente azt állította róla, hogy sugardaddyt keres magának.

Koroknyai Virág és Lakatos Levente eddig barátok voltak, nemrég még egy esküvői fotózást is elvállaltak közösen. Most azonban úgy tűnik, véget ért a barátságuk: az egykori szépségkirálynő a közösségi oldalán fakadt ki egy hosszú bejegyzésben. Az állította, az író megvádolta őt azzal, hogy sugardaddyt keres magának. Ebből azonban semmi nem igaz.

Besokalltam... És befejeztem! Mindig azt mondtad, beállok alád, na ennek most van itt a vége. Kedves Lakatos Levente, ez a poszt neked szól, és ezt azért írom le, mert elegem van az egymás háta mögött kavarásból. Ahelyett, hogy másokról beszélsz, majd nyilvánosan alázod őket (mint pl. engem ma azzal, hogy sugardaddyt keresek magam mellé - ha igazán ismernél és igazán a barátom lettél volna, ezt tudnád, hogy nem így van), inkább magadba kellene nézned és felvállalni azt, aki Te valójában vagy. Nem az én tisztem elmondani, ki is vagy valójában és ezt nem is fogom megtenni soha. Te hazugságban élsz és mások életével foglalkozol ahelyett, hogy a sajátodban élnél és amiért én ezt megemlítettem neked, "suttyó vagyok" (Szerinted). Én semmi rosszat nem tettem ellened és nem is kívánok neked sőt, inkább azt, hogy kezdd el jól érezni magad a bőrödben és vállald fel önmagad. Hidd el, megéri. Ja és u.i.: légyszi valaki küldje el neki, mert engem letiltott."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.