Az Európa-szerte véghezvitt intézkedések képesek lesznek megfékezni a járványt, és lehetővé teszik, hogy a járvány alacsonyabb esetszámmal érje el a csúcspontját.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) álláspontja szerint jelenleg nincs értelme Magyarország teljes lakosságát szűrni, a teszteket csak a gyanús esetekben érdemes elvégezni, vagyis azoknál, akik tüneteket mutatnak vagy találkoztak koronavírusos fertőzöttel - közölte a szervezet magyarországi irodavezetője pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Ledia Lazeri szerint az új számok azt mutatják, hogy a hatóságok teszik a dolgukat, képesek észlelni az új eseteket, és tesztet végeznek, ha szükséges. Pánikolás helyett nyugalmat kell meríteni ebből - értékelt.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint, képesek leszünk megfékezni a járványtFotó: Koncz Márton - Origo

Elmondta: a WHO napi kapcsolatban áll az Emberi Erőforrások Minisztériumával, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központtal, és kölcsönösen megosztják egymással az információkat, a WHO gyakorlati ajánlásait és a magyar kormány által tett intézkedéseket.
A WHO szakértői elkötelezetten dolgoznak az útmutatókon, amelyek alapján a tagországok megalapozott döntéseket hozhatnak - tette hozzá.

Ledia Lazeri mérföldkőnek nevezte, hogy Kínából az elmúlt 24 órában nem jeleztek új megbetegedést, ez ugyanis azt mutatja, hogy ismerni a járvány megfékezésének útját.
Jelenleg a járvány epicentruma Európa, de a vírus terjedésében különbségek vannak az országok között. Arra kell számítani, hogy a számok tovább nőnek majd, azt viszont nem tudni, mekkora ütemben - mondta, kiemelve: Magyarországon volt idő tanulni és levonni a következtetéseket az olasz esetből.Szerinte az Európa-szerte látható intézkedések képesek lesznek megfékezni a járványt, és lehetővé teszik, hogy a járvány alacsonyabb esetszámmal érje el a csúcspontját - írta az MTI