Elkezdik tesztelni a magyar vérplazmaszérumot: semlegesíti a koronavírust

szérum magyar vérplazma koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pénteken elkezdik tesztelni a magyar vérplazmaszérumot, amely a kísérlet vezetője szerint a fertőzötteknél nem csak csökkenti a gyulladást, de semlegesíti is a vírust. 

A vérplazmaszérumot a már fertőzött, de gyógyult betegek véréből állítják elő: a vérplazmájukból kivonják a vírus által termelt antitesteket, ezt pedig beadják a súlyos állapotban lévő betegeknek. Azoknak, akiknek a szervezete még nem termelt elegendőt ebből.

Vérplazmaszérum segítheti a gyógyulást - Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

Az ő vérükben lévő magas ellenanyagszint ugyanis a fertőzötteknél nemcsak a gyulladást csökkenti, de semlegesíti a vírust"

BorsnakEddig harmincan jelentkeztek. Az első donoroktól már levettük a plazmát, a mai nappal pedig elkezdhetjük beadni az első szérumot"

Jellemzően mi magunk megyünk ki az önkéntes gyógyulthoz, előszűrést végzünk, ahol megnézzük az antitestmennyiséget és azt, hogy valóban meggyógyult-e.

Most az az első, hogy minél több ember jelentkezzen, hogy válogathassunk, hiszen nem mindenki lesz alkalmas a segítségre, viszont lesznek olyanok is, akik szuperdonoroknak minősülnek majd.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.