Már délelőtt telt ház - Ilyen volt a karantén utáni első nap vidéken

karantén koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pest megye és Budapest kivételével újraindult az élet hétfőn az országban, kinyitottak az éttermek, cukrászdák teraszai, az állatkertek, és hamarosan a fürdők is üzemelnek. Az emberek pedig kihasználták, hogy vége a karanténnak.

A balatonfüredi Karolina kávézó tulajdonosa, Schindele Péter elmondta, 10 órakor már negyven-ötven vendégük volt, noha kevesebb asztalt helyeztek ki a teraszra, mint azelőtt, a biztonsági szabályok miatt.

„Az emberek vágynak a teraszra, arra, hogy kiszolgálják őket. Hál' istennek, visszatér az élet!"

A fotó illusztráció. Forrás: MTI/Balázs Attila

Egy győri kebabozó üzemeltetője szerint sok múlik az időjáráson.
„Kipakoltunk a teraszra, hiszen az épületbe nem jöhetnek be a vendégek. Üzletileg katasztrófa volt ez az időszak, mégis pozitívan gondolkodom, bízom benne, hogy jobb időszak jön!" – mondta a Blikknek.
A Szegedi Vadaspark is újra fogad látogatókat, akadtak is bőven a nyitás napján. Veprik Róbert, az intézmény vezetője elmondta, ugyanabban az idősávban vannak nyitva, mint régen, nincs kor szerint meghatározva, illetve egyelőre létszámstop sincs.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.