Kevin Bevis annyira kétségbeesett, hogy a barátnője elhagyja, hogy kitalálta, rákos beteg, így a nő vele maradt. Minden téren kiszolgáltatta magát vele, még az állítólagos kezeléseire is elvitte a nő.
A 38 éves férfi durván uralkodott párján, Karen Gregoryn, és többször bántalmazta is őt. A nő ezért úgy döntött, hogy elhagyja, mire a férfi azt hazudta, hogy gyomorrákja van. Karen nem gyanakodott az átverésre, megsajnálta Kevint, és vele maradt.
A férfi még kemoterápiás kezelésekre is elvitette magát a kedvesével, csakhogy sosem engedte, hogy bemenjen vele a kórházba. Gyógyszeradagolóját vitaminokkal töltötte fel, és bottal járt, sőt még ájulást is színlelt, hogy hiteles legyen a sztorija.
Az 50 éves nő pedig gyanútlanul kiszolgálta őt, fürdette, ette, sőt még pelenkázta is. A férfi sehová sem engedte el őt.
Akkor lett neki furcsa a dolog, amikor a fészerben megtalálta a vitaminos dobozokat, és látta, hogy a bogyók teljesen olyanok, mint a rákra szedett pirulák. Ezután a betelefonált a kórházba, ahol kiderült, nincs Kevin Bevis nevű páciensük.
Amikor kérdőre vonta a férfit, az üvöltözni kezdett vele, és agresszív lett. Végül a feljelentette párját, és a nyomozás során hamar kiderült, hogy az makkegészséges.
Kevint 18 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték a betegség színleléséért és családon belüli erőszak miatt – írta a Mirror.
Milyen ember az ilyen? Velem volt amikor elveszítettem az unokahúgomat aki rákos volt. Tudta, hogy mennyire megviselt a dolog, és tudta, hogy képtelen lennék magára hagyni egy beteg embert" – mondta elkeseredve az asszony.
Man, 38, faked cancer and used walking stick to stop girlfriend from leaving him https://t.co/2b66TD3DWCpic.twitter.com/N8c7iIIrEp
— Daily Mirror (@DailyMirror) August 13, 2020