Megfenyegette a rendőrséget a férfi, fel akart robbantani egy budapesti boltot

fenyegetés robbantás Budapest
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Döbbenetes eset részletei kerültek nyilvánosságra: egy 54 éves férfi fel akart robbantani egy budapesti szupermarketet.

P.Sándor április 23-án tárcsázta először a rendőrséget, hogy bejelentést tegyen: hiába tört ki a világjárvány, az egyik helyi szupermarketben ennek ellenére is tömegek tartózkodnak. Kérte a hatóságokat, hogy intézkedjenek, ám mivel délutánig nem észlelt semmi változást, ezért újból telefonált, ám ezúttal már elég határozott elképzelésekkel állt elő: azt mondta,

a rendőrségnek 2 napja van megoldani a helyzetet, különben ő fogja megoldani egy molotov-koktéllal.

Ezután lement a szóban forgó üzletbe, és trágár kifejezéseket írt fel filctollal a bolt hirdetőtáblájára. Ezt követően a rendőrök az otthonában látogatták meg Sándort, akit azonnal börtönbe csuktak. Most, fél évvel később lett esedékes a tárgyalása, ahova kéz,- és lábbilincsben érkezett.

Forrás: TV2

4 év fegyházat kért rá az ügyész, ám a vádlott ragaszkodott a tárgyaláshoz való jogához. Bűneit egyáltalán nem tagadta, csupán arról szerette volna meggyőzni a bíróságot, hogy nem követett el valódi bűncselekményt. Azt állítja, hogy a boltban uralkodó állapotok veszélyt jelentettek az emberekre, ő pedig erre szerette volna felhívni a figyelmet, kizárólag jószándék vezérelte. Azt kérte, engedjék haza.

A bíró ezt elfogadta, s még a tegnapi nap folyamán egy nyomkövetővel a lábán hazaengedték. A tárgyaláson Sándor vállalta az arcát és egy vallási jellegű példabeszédet adott elő. A következő tárgyalása februárban lesz, ahol az elmeorvos szakértőt fogják meghallgatni - írja a Bors.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.