Új részlet a meggyilkolt soroksári futónő ügyében: ez mindent megváltoztathat

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán -
gyilkosság futónő Soroksár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kegyetlen gyilkosság áldozata lett hét évvel ezelőtt Krisztina. A bűnöst egyelőre nem találták meg, de 2018-ban áttörést hozott egy DNS-vizsgálat. Most azonban újabb gyanúsított került képbe. 

Hét évvel ezelőtt futni indult a soroksári nő, Krisztina, haza azonban már soha nem tért a családanya. Kegyetlen gyilkosság áldozata lett, a tettest pedig sokáig hiába keresték. 2018-ban történt áttörés, a laboratóriumi vizsgálatok során egyezést találtak a holttesten lévő maradványok és egy éppen büntetését töltő férfi DNS-mintái között. Habár a férfi tagadott, a börtönben letétben őrzött dolgai között megtalálták a nő mobiltelefonját. Azt mondta, látott egy párt veszekedni, ő pedig odament, hogy lecsillapítsa a férfit.

A soroksári futónő 2013-ban történt meggyilkolásával gyanúsított férfi. Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Egyelőre még kérdés, hogy az akkor hajléktalanként élő férfi milyen szerepet is játszott a nő meggyilkolásában, főleg most, hogy új gyanúsított is képbe került. A magyar rendőrök ugyanis azt kérték külföldi kollégáiktól, hogy egy szerb állampolgárságú férfit vigyenek be és hallgassák ki - írja a Blikk. A férfi 2013-ban embercsempészet miatt került börtönbe egy hónappal Krisztina megölése után. A szerb rendőrök kihallgatták, és poligráfos vizsgálatnak is alávetették.

a több ezer oldalas nyomozati anyag minden egyes betűje tökéletesen olvasható, kivéve az a pár sor, ami ennek a férfinak a kihallgatásáról és a hazugságvizsgálat eredményéről szól.

Soroksári gyilkosság: a futónő apja a rádióból tudta meg mi történt

Folytatódik a tárgyalás a soroksári futónő meggyilkolása kapcsán, Kardosné Gyurik Krisztina meggyilkolásával R. Szilvesztert gyanúsítják. A bíróságon megszólaltak az áldozat szülei is. Olvasd el erről a Life.hu cikkét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.